Próbálják megérteni, miért félnek a fiatalok a gyermekvállalástól

Kína nemzeti egyészségügyi bizottsága (NHC) 30 ezer ember részvételével végez felmérést, hogy megértse a kínai fiatal párok gyermekvállalással kapcsolatos hozzáállását befolyásoló tényezőket és az azt övező félelmet, hogy ösztönző intézkedésekkel megoldást találjanak a csökkenő népesség problémájára.

A felmérésben Kína 150 megyéjének és 1500 különböző közösségnek lakói vesznek majd részt – számol be a kínai állami médiára hivatkozva az MTI.

A felmérés célja, hogy elemezze „a gyermekvállalással kapcsolatos vonakodást és félelmet”, és végül termékenységi támogatással és ösztönző intézkedésekkel szolgáljon – tették hozzá.Fotó: PixabaySzung Csien, a központ demográfusa elmondta, hogy a háromgyerekes politika és az azt támogató intézkedések 2021-es bevezetése óta a kormány létrehozott egy termékenységtámogató politikai rendszert, és a különböző régiók aktívan végrehajtották ezeket az intézkedéseket.

„Meg kell értenünk, hogy a családok hogyan érzékelik ezeket a politikákat, és milyen kielégítetlen igények vannak még” – hangsúlyozta.

A központ szerint utoljára 2021-ben végeztek országos család- és termékenységi felmérést. 2022 óta azonban Kínában népességcsökkenés tapasztalható.

A kínai nemzeti statisztikai hivatal által közzétett adatok szerint 2022 végére a szárazföldi népesség 1,41 milliárd fő volt, ami 850 ezer fővel csökkent 2021-hez képest. 1962 óta ez volt az első alkalom, hogy az ország népessége csökkent.

A gyermekvállalási kedvet tovább rontotta, hogy 2023-ban a fiatalok munkanélkülisége rekordmagas volt, csökkentek a bérek és fokozódott a válság az ingatlanszektorban is, ami kiegészülve a magas gyermekgondozási és oktatási költségek okozta teherrel, sok kínai pár visszatart a gyermekvállalástól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?