Negyvenhárom éve nem született ilyen kevés gyermek Kínában

Az ezer lakosra jutó születések száma az elmúlt 43 év legalacsonyabb szintjére csökkent tavaly Kínában, tovább fokozva az elöregedő társadalom hatásai miatti aggodalmakat.

Fotó: China DailyA China Daily című kínai lap kedden a múlt hétvégén kiadott, 2021-es statisztikai évkönyvre hivatkozva azt írta, hogy tavaly Kínában minden ezer emberre 8,52 születés jutott, ami a legalacsonyabb születési arány volt 1978 óta. A születési és halálozási arány különbségét jelentő természetes népességnövekedés aránya ezer emberre vetítve 1,45-re zsugorodott, ami szintén az elmúlt 43 év legalacsonyabb adata volt.

Csaj Csen-vu, a pekingi Zsenmin Egyetem népességkutató központjának vezetője a China Daily szerint úgy vélekedett, hogy a csökkenő születési arány hátterében elsősorban a szülőképes korú nők számának visszaesése, valamint a hanyatló gyermekvállalási kedv áll. A szakértő előrejelzése szerint a koronavírus-járvány a tavalyi év után 2021-ben is rányomhatta bélyegét az ország születési arányának alakulására.

A társadalom elöregedésének, valamint a születési arány visszaesésének orvosolására a kínai kormányzat az utóbbi időben egy sor intézkedést hozott. Egy májusi döntés alapján például már engedélyezett a három gyerek vállalása páronként, a családokat pedig egyebek mellett adókedvezményekkel, és az óvodai, iskolai, valamint lakhatási szolgáltatások könnyebb elérhetőségével támogatják.

A statisztikai évkönyv szerint a születési arány mellett a házasságkötések száma is visszaesett 2020-ban. Ezzel ráadásul a hetedik egymást követő évben regisztráltak csökkenést. Tavaly 8,14 millió pár kelt egybe Kínában, 1,13 millióval kevesebb, mint 2019-ben. A trend várhatóan az idén is folytatódni fog, a polgári ügyek minisztériumának adatai szerint ugyanis az első három negyedévben a házasságkötések száma 17,5 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszaki adattól.

Egy, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szervezet alá tartozó kutatóközpont felmérése szerint különösen a fiatal nők körében alacsony a házasodási kedv. A 2900, 18 és 26 év közötti fiatal bevonásával készült felmérés női válaszadóinak 45 százaléka jelezte, hogy nem kíván házasodni, vagy még bizonytalan ezzel kapcsolatban. A férfiak között ugyanez az arány 24 százalékos volt. A felmérést végző kutatók szerint a jelentős különbség hátterében a gyermekvállalásnak a nők karrier- és fejlődési lehetőségeit érintő, negatív hatása állt.

A múlt évben csökkent mindazonáltal a válások száma is Kínában, miután bevezettek egy olyan rendelkezést, amely szerint a válókereset benyújtását követő 30 napon belül a keresetet a házaspár bármelyik tagja visszavonhatja. Tavaly 4,34 millió házasságot bontottak fel Kínában 361 ezerrel kevesebbet, mint 2019-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?