Pokolgépes fenyegetések hullámát vizsgálja a rendőrség Chișinăuban

Kilenc pokolgépes fenyegetés érkezett hétfőn délelőtt a rendőrséghez Moldova fővárosában, Chișinăuban.

Az érintett helyszínek között volt a főváros nemzetközi repülőtere, a legfelsőbb bíróság épülete, négy kórház és három bevásárlóközpont. A biztonsági erők mindegyik esetben haladéktalanul kiürítették és lezárták a területeket.Illusztráció: a Chișinău-i városháza | forrás: Wikipedia

A helyi sajtó értesülései szerint a robbantásos fenyegetések száma az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt, július óta több mint negyvenet regisztráltak. A fenyegetések mintegy fele a nemzetközi repülőtér ellen irányult, ami komoly fennakadásokat okozott a légikikötő működésében. Eddig azonban a bejelentések mindegyike hamisnak bizonyult. A moldovai hatóságok a hamis fenyegetésekért kiszabható büntetések szigorítását fontolgatják.

Natalia Gavrilița moldovai kormányfő a Radio Moldova rádiónak nemrég adott interjújában elmondta, hogy a fenyegetések némelyikét orosz, illetve fehérorosz IP-címekig követték vissza, azonban ezeket is manipulálhatták. Hozzátette, hogy az ügyben jogsegélykérelmekkel fordultak a moszkvai és a minszki hatóságokhoz.

„Szembetűnő, hogy ezek a riasztások éberségünk lanyhulását, figyelmünk lekötését és reakcióink tesztelését szolgálják” – húzta alá Gavrilița.

Chișinău és Moszkva között áprilisban vált ismét feszültté a viszony a szakadár Dnyeszter melléki területen történt robbanások sorozatát követően. A mintegy félmillió lakosú „Dnyeszter melléki Köztársaság”, amelyet a nemzetközi közösség nem ismer el, a Szovjetunió összeomlását követően, rövid polgárháború után kivált Moldovából. Moszkva gazdaságilag és katonailag is támogatja.

A térségben orosz „békefenntartók” is állomásoznak. A legutóbbi incidensek olyan aggályokat keltettek, hogy a térséget belesodorhatják az ukrajnai konfliktusba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?