Pénteken várhatóan Moszkvába utazik Orbán Viktor – Brüsszel bírál

Orbán Viktor pénteken Moszkvába utazik, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal, közölte több forrás alapján a The Guardian  brit napilap, néhány nappal azután, hogy a magyar miniszterelnök először látogatott Ukrajnába az ország elleni nagyszabású orosz invázió kezdete óta. A látogatásra azért kerül sor, mert a budapesti vezető megpróbál közvetíteni Oroszország és Ukrajna között, miután Magyarország átvette az Európai Unió (EU) soros elnökségét.

Két budapesti forrás megerősítette az utazást a The Guardian-nek, mondván, hogy azt az ukrajnai látogatással együtt tervezték, miután Magyarország a héten átvette az EU soros elnökségét.
Egy magas rangú uniós forrás megerősítette, hogy tájékoztatták Orbán Viktor terveiről, amelyek elégedetlenséget váltottak ki Brüsszelben.
Eddig sem Budapest, sem Moszkva nem erősítette meg hivatalosan a látogatást, és a magyar kormányszóvivők nem válaszoltak a megkeresésekre. Orbán Viktor a nap folyamán Azerbajdzsánban egy török csúcstalálkozón vesz részt.Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtök este üzenetben bírálta Orbán Viktor állítólagos döntését, hogy Moszkvába megy, bár nem nevezte meg őt.
„Az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyaljon Oroszországgal. Az Európai Tanács álláspontja egyértelmű: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni" - írta Michel az X-en.

„Orbán csapata már a Zelenszkijjel való találkozás előtt megtervezte a moszkvai utat" - mondta egy magyar kormányhoz közeli forrás. „A magyar miniszterelnök megpróbál közvetíteni Oroszország és Ukrajna között. Az ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után van értelme ennek a találkozónak" – mondta a forrás.

Mint megírtuk, Orbán Viktor fegyverszünetet javasolt Kijevben. Kedden kijevi látogatásán azt mondta, hogy Budapest nagyra értékeli Ukrajna békekezdeményezéseit, de sürgette Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy fontolja meg egy gyors tűzszünet ötletét, amely felgyorsíthatná a béketárgyalásokat. Orbán Viktor tavaly októberben találkozott Putyinnal a pekingi Egy Övezet Egy Út Fórumon, és 2022 elején, az Ukrajna elleni orosz invázió előtt is járt Moszkvában. A következő napokban „meglepő helyszínekről, meglepő híreket” ígért, és az EU soros elnökségét átvéve kijelentette, hogy jelentéseket készít az európai vezetők számára, amelyek alapján döntéseket hozhatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?