Orosz-ukrán háború: Trump gyors megoldást remél, Putyin ünnepi tűzszünetet ajánl
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az amerikai elnök közölte, hogy a megbeszélésükön érintették Iránt, de az jórészt az ukrajnai háborúról szólt. A telefonhívást jónak értékelte, és elmondta, hogy arra kérte az orosz államfőt, egyezzen bele egy rövid tűzszünetbe Ukrajnával – számolt be az MTI.

„Azt gondolom, hogy elő fogunk állni egy megoldással elég hamar, ezt remélem” – fogalmazott Trump a háború lezárására utalva, és azt a meggyőződését is kifejezte, hogy az orosz tárgyalópartnere is szeretne megoldást látni.
Az amerikai elnök beszámolt arról, hogy az iráni konfliktus enyhítése érdekében az orosz államfő felajánlotta országa szerepvállalását az iráni dúsított uránt illetően. Trump hozzátette, hogy jobban szeretné, ha Oroszország az ukrajnai háború lezárásán dolgozna, mert az Egyesült Államok mindenképpen el fogja érni, hogy Iránt megfossza az atomfegyver kidolgozásának lehetőségétől.
Tűzszünet lehet május 9-én
Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy május 9-én, az oroszországi győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában. Elmondása szerint Trump támogatta a kezdeményezést, és „megjegyezte, hogy az ünnep a nácizmus felett aratott második világháborús közös győzelmünket jelképezi”.
Putyin Kijev „terrorista módszereire” panaszkodott Trumpnak, ugyanakkor szerinte a fronton az orosz hadseregé a kezdeményezés és visszaszorítják az ukrán fegyveres erőket.
Az orosz elnök határozottan elítélte a Trump ellen elkövetett merényletkísérletet is, és támogatásáról biztosította amerikai hivatali partnerét.
A Perzsa-öbölben kialakult válsággal kapcsolatban Putyin helyesnek minősítette az amerikai vezető döntését, hogy meghosszabbította a tűzszünetet Iránnal, és a maga részéről javaslatokat terjesztett elő a Teherán atomprogramjával kapcsolatos nézeteltérések rendezésére. Usakov szerint Putyin arról is szót ejtett, hogy Moszkva veszélyesnek tartja egy, az Egyesült Államok által az Iszlám Köztársaság ellen indítandó szárazföldi művelet lehetőségét. Kilátásba helyezte, hogy Oroszország folytatja az aktív kapcsolattartást Iránnal, a Perzsa-öböl országaival, Izraellel és az Egyesült Államokkal.
Hozzáférhetővé teszik az Ukrajnának megszavazott támogatást
A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását – közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán. A Pentagont vezető miniszter a kongresszus alsóházának bizottsági meghallgatásán, kérdésre válaszolva mondta el, hogy a forrás hozzáférhetővé válik.
Ugyanott Jay Hurst, a hadügyminisztérium számvivője is közölte, hogy elkölthetővé vált a forrás. Hozzátette: az, hogy a segítség mikor ér el Ukrajnába „attól függ, hogy mit vásárolnak a pénzből”. Megjegyezte, hogy a forrás felhasználásáról kikérik az amerikai haderő európai irányítási törzsének (European Command) tanácsát.
CSAK SAJÁT