Nicuşor Dan: Románia egy éven belül teljesen védett lesz a drónokkal szemben
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicuşor Dan államfő, akit a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) csúcstalálkozóján tartott, dubrovniki sajtótájékoztatón arról a legutóbbi esetről kérdezték, amikor egy robbanótöltetet szállító drón zuhant le Galacon, írja az Agerpres.
Nicuşor Dan hangsúlyozta, hogy ebben az esetben nem Romániát támadták meg, hanem az ukrán határ menti városok elleni orosz légicsapások során kerültek véletlenül drónok román területre. Megjegyezte, hogy az ilyen incidensekhez eddig inkább a Duna-delta térségében szoktak hozzá, nem Galac környékén.

Az elnök elmondta, hogy a román hatóságok jelenlegi, az előző évekhez képest továbbfejlesztett kapacitásai már most is lehetővé teszik bizonyos térségek védelmét, a rendszert pedig folyamatosan optimalizálják. Szerinte várhatóan egy éven belül Románia teljes védettséget ér el ezen a téren.
Az államfő emlékeztetett arra is, hogy Románia az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt egy olyan gyártási és elosztási platform részese lesz, amely valós időben biztosítja a drón- és drónelhárító rendszereket, megkerülve a hosszadalmas beszerzési eljárásokat. Nicuşor Dan szerint ez technológiai szükségszerűség, és Románia ezen a téren is előrelépést tesz.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT