Orbán szerint az EU életképtelen
Huszonöt év múlva már nem lesz Európai Unió, jelenlegi állapotában életképtelen – vélekedett Orbán Viktor Tusnádfürdőn, amikor a közönség soraiból érkezett kérdésekre válaszolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombaton.
A volt miniszterelnök szerint egy sor másik nemzetközi szervezethez hasonlóan az EU is eltűnhet, vagy a felismerhetetlenségig átalakulhat, ha nem tudja magát megújítani a következő években. „Aki nem képes alkalmazkodni, az eltűnik. És az Európai Unió, ebben a pillanatban úgy látom, hogy nem képes alkalmazkodni. Nem kívánom, hogy eltűnjön. Azt kívánom, hogy tudjon alkalmazkodni, ebben Magyarország játsszon szerepet, az alkalmazkodás eredményeképpen mi járjunk jól, ennek mi legyünk nyertesei. De ha ma őszintén beszélünk az Európai Unióról, úgy tűnik, nem tudja magát megreformálni. Ezért nem jósolok neki így semmiképpen nagy jövőt” – jelentette ki a volt magyar miniszterelnök.

Az MTI beszámolója szerint egy másik kérdezőnek, aki azt akarta megtudni, vállalna-e elnöki megbízatást az Európai Bizottság élén, Orbán Viktor azt mondta: a tisztséget nem átvenni kell, hanem meg kell szüntetni. Kifejtette: szerinte az uniót meg kell reformálni, és vissza kell metszeni a bizottság korlátlan hatalmát, amire akkor lesz esély, ha a Patrióták elfoglalják Brüsszelt és visszaállítják a – a brüsszeli bürokraták javára, a tagállamok rovására megbomlott – régi egyensúlyt. Szerinte 2015-ben kezdődtek a bajok, amikor Jean-Claude Junker vezetése alatt a bizottság egy jogi koordinációs munkát végző, a szerződések őreként meghatározott testületből politikai testületté vált.
Beszélt arról is, hogy Magyarország jövője a fiatalok kezében van, szerinte történelmi feladat vár rájuk a Tisza Párt által kialakított önkényuralmi rendszer felszámolásában. A Fidesz elnöke szerint pártja a 40 évnél idősebbek körében néhány százalékpontos különbséggel megnyerte az április 12-i parlamenti választást, a 40 év alattiak esetében viszont súlyos vereséget szenvedett. Elemzésük szerint a fiatalok 19 százaléka szavazott a Fideszre, 75 százaléka ellene. „Ha a fiatalok ezt az önkényuralmi rendszert elviselik, és hagyják, akkor ez megmarad. De én nem ilyennek ismerem a magyar fiatalokat. Lehet, hogy jobbat akartak, mint mi voltunk, de csak idő kérdése, hogy belássák, hogy bevásároltak. És ők lesznek az elsők, akik a maguk keresetlen stílusában ezt el is fogják mondani. Aki hozta a Tiszát, az is viszi, aki árasztotta, az fogja apasztani is! Történelmi feladat vár a magyar fiatalokra” – fogalmazott az ellenzéki párt elnöke.
Kapcsolódó
Az őt és pártját támogató székelyföldi üzeneteket megköszönve Orbán Viktor előrevetítette: nem érzelmi okok miatt fogják a magyar választók visszahívni a Fideszt, miképpen 2010-ben sem azért tették, mert „hirtelen megszerették”, hanem azért, mert szükség lesz a tapasztalatára, a válságkezelő képességére. Az alternatíva felmutatása a parlementi frakció dolga – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miért nem vette fel mandátumát, Orbán Viktor azt mondta: kétségei támadtak a felől, hogy a parlamentben lehet-e még értelmesen beszélni, vagy csak „elviselni” lehet azt, ami ott történik. „Azt gondoltam, hogy vannak itt nálam fiatalabbak, akik ezt jobban viselnék. Üljenek ők inkább ott, én meg végezzem azt a munkát, amit ők nem tudnának. Ezt a nagy széles szabadságkoalíciót, a nemzeti ellenállás mozgalmat, ezzel kell nekem foglalkozni, és megköszönöm a bajtársaimnak, hogy helyettem szenvednek a parlamentben” – fogalmazott Orbán Viktor.
CSAK SAJÁT