Nemzetközi összehasonlítás: jól halad az oltási kampány, Románia a 6. helyen áll az EU-ban

Idehaza december 27-én kezdődött az oltási kampány / Fotó: AgerpresHa a beadott vakcinák számát a lakossághoz arányítjuk, megelőzzük többek között Németországot, Ausztriát, Hollandiát és Svédországot.

„Úgy megszerveztük, ahogy a nagykönyvben meg van írva” – jelentette ki pár héttel ezelőtt Klaus Iohannis, az oltáskampányra utalva. Biztos sokakban megszólalt az egészséges szkepszis az államelnök szavainak hallatán, lévén, hogy Románia története során a hatóságoknak valószínűleg még soha nem sikerült semmit kifogástalanul megszervezniük és lebonyolítaniuk. Egyelőre a valóság nem cáfolt rá az államfőre, nemzetközi viszonylatban kifejezetten jól állunk a lakosság immunizálása terén.

Az ourworldindata.org internetes adatbázis szerint a beadott vakcinák számát az összlakossághoz viszonyítva, az Európai Unión belül Románia a 6.-8. helyen áll, holtversenyben Portugáliával és Litvániával. Nálunk január 25-én 100 főre 2,5 oltás jutott, aminél jobb arányt csak Málta (4,5), Dánia (3,6), Írország (2,9), Szlovénia (2,7) és Spanyolország (2,6) tud felmutatni. Egyelőre tetemes az előnyünk olyan jóval gazdagabb és jobban szervezett államok előtt, mint Németország (2,1 oltás/100 fő), Finnország (2), Ausztria (1,9), Svédország (1,4), Luxemburg (1,2) és Hollandia (0,8). Az ourworldindata.org értelmezésében egy oltás egy adagot jelent, nem pedig a maximális, de nem teljes védettséget biztosító kettőt.

Bár Orbán Viktor kormányfő korábban még a Iohannisénál is jóval merészebb kijelentést tett, mondván, egyetlen hétvége alatt be lehetne oltani az egész lakosságot, egyelőre Magyarországnál is sokkal jobban állunk, ott ugyanis az átoltottság csupán 1,6 százalékos.

Szerbia után, Kanada előtt

Románia nem csupán az EU viszonylatában áll jól, hanem globális összehasonlításban is. Egyelőre Izraelben zajlik a világ legsikeresebbnek tűnő oltási kampánya, ott a lakosság 44,9 százaléka kapta meg a vakcinát. Második az Egyesült Arab Emirátusok 26, harmadik pedig a Seychelles-szigetek 18,7 százalékkal.Forrás: ourworldindata.org

Románia előtt van még a rangsorban Nagy-Britannia (10,4), Bahrein (8,5), az Amerikai Egyesült Államok (6,9), Izland (4,5) és Szerbia (3,8), ellenben megelőzzük Kanadát (2,2), Svájcot (2) és Szingapúrt (1). Románia jó eredménye részben annak az oka, hogy idehaza viszonylag hamar, már december 27-én elkezdődött a lakosság immunizálása.

Az EU tagországok közül Bulgária teljesít a leggyengébben, déli szomszédunknál még csak a lakosság 0,4 százaléka van beoltva. Ennél még a nem a szervezettségéről és a hatékonyságáról híres Mexikóban is hatékonyabban zajlik az oltási kampány, jelenleg ott a népesség 0,5 százalékának adták be a vakcinát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Románia az oltások abszolút számát tekintve is 6. az EU-ban, több mint 446 ezer beadott vakcinával. Ennél többet csak a lényegesen nagyobb népességű államok oltottak: Németország (1,63 millió), Olaszország (1,37 millió), Spanyolország (1,17 millió), Franciaország (1,03 millió) és Lengyelország (701 ezer).

Kapcsolódók

Kimaradt?