Németország megelégelte, hogy romániai bandák visszaélnek a szociális támogatásokkal
Németország erősíti a szociális juttatásokkal való visszaélések elleni küzdelmet, különös tekintettel az egyes uniós bevándorlók által elkövetett visszaélésekre – számolt be az AFP hírügynökség.
„Elfogadhatatlan, hogy a szabad mozgáshoz való joggal visszaéljenek az Európai Unión belül. Sajnos ez olyan problémává vált, amellyel Németország-szerte szembesülnek az önkormányzatok” – nyilatkozta Leonie Gebers szociáldemokrata munkaügyi államtitkár egy berlini sajtótájékoztatón.
„Az embereket lakhatatlan épületekbe zsúfolják be, nyomorúságos helyzetüket pedig arra használják ki, hogy szociális támogatásokat hívjanak le, amelyek gyakran bűnszervezetek zsebében kötnek ki. A Ruhr-vidéken ez kiemelten súlyos téma” – idézi az államtitkárt az Agerpres hírügynökség.
Szervezett hálózatok, fiktív munkaszerződések és csalássorozatok
A leggyakoribb csalási séma szerint szervezett bűnözői hálózatok szegény sorsú – gyakran roma – embereket utaztatnak Németországba az EU balkáni tagállamaiból, elsősorban Romániából és Bulgáriából. A kiszolgáltatottakat embertelen körülmények között szállásolják el, fiktív munkaszerződéseket kötnek velük, majd a nevükben szociális juttatásokat – például családi pótlékot vagy lakhatási támogatást – vesznek fel.
A jelenség rendkívül elterjedt és szembeötlő Észak-Rajna-Vesztfália tartomány több nagyvárosában. Németország legnépesebb régiójában jövő áprilisban tartanak helyhatósági választásokat, ahol a téma kiemelt szerepet kap a szélsőjobboldal előretörése miatt.
Szigorúbb ellenőrzés és hatósági összefogás jön
A német kormány most az egyes hatóságok – a munkaközvetítők, a szociális és pénzügyi szervek, valamint a rendőrség – közötti adatcserét kívánja hatékonyabbá tenni, hogy megszüntesse a jogi kiskapukat és gyorsabban azonosítsa a csalókat.
A tervek szerint, az önkormányzatok nagyobb hatáskört és erőforrásokat kapnak, hogy felszámolják az olyan romos épületeket, amelyekben bűnszervezetek áldozataivá vált szegény családokat zsúfolnak össze. Ugyanakkor szigorúbban vonják felelősségre azokat a munkaadókat, akik feketemunkásokat foglalkoztatnak.
A német kormány a származási országokban is felvilágosító és tanácsadó kampányokat indít, hogy elérje azokat az embereket, akiket „hamis ígéretekkel csábíthatnak külföldre”.
CSAK SAJÁT