Német kancellár: Németország Európa-barát napirendet határozott meg

Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Olaf Scholz hangsúlyozta, Németország teljes mértékben az EU mellett elkötelezett európai ország. A német politika „közvetlenül felelősnek érzi magát az európai haladásért” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy fontos megőrizni az európai összefogást, egyebek mellett a koronavírus-járvány leküzdésére.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a gáz fontos szerepet fog játszani az európai zöld átállásban, noha – mint mondta – egyes országok prioritásai eltérőek. Fontosnak nevezte, hogy Németország a vállalásait követve, a megújuló energiák kiterjedt használatával elérje a klímasemlegesség célját 2045-re. Scholz a hidrogén szerepére is emlékeztetett a zöld átállás folyamatában.Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót | fotó: Agerpres/EPA

Az ukrán határon észlelt orosz katonai csapatösszevonás jelentette nyomással összefüggésben egyértelműnek nevezte, hogy Ukrajna függetlenségének és területi egységének megsértése esetén Németország és az EU közösen reagálna. „A feladat azonban az, hogy megakadályozzuk az eszkalációt” – tette hozzá a német kancellár.

Ursula von der Leyen kijelentette: mivel Németország mindig fontos szerepet játszott az Európai Unió alakításában, az Európai Bizottság nyitott egy erős együttműködésre az új német kormánnyal. Az új kancellár szerdai megválasztására utalva hangsúlyozta: Olaf Scholz gyors brüsszeli látogatása rávilágít arra, hogy „mennyit számít az Európai Unió Németországnak”.

„Németország nagyon fontos volt, és mindig is nagyon fontos marad közösségünk fejlődése szempontjából. Ezért nagyon biztató jelzés mindannyiunk számára az ön korai látogatása az Európai Bizottságnál” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a brüsszeli testület elnöke beszélt arról is, hogy szükség esetén az Európai Unió kész a Moszkvával szemben hozott megszorító intézkedések fokozására. Az EU-nak azonban nemcsak szigorítania kell az Oroszországgal szemben érvényben lévő szankciókat, hanem új pénzügyi és gazdasági intézkedéseket is be kell vezetnie – mondta.

Hangsúlyozta azonban: az EU szeretné, ha Moszkva enyhítené az ukrán határon tapasztalt katonai nyomást, valamint azt, hogy Oroszország minden agresszióval felhagyjon. Az EU jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, de ez Moszkva viselkedésétől függ – mondta. Oroszország fenyegető álláspontot képvisel szomszédaival szemben, és ez aláássa Európa biztonságát – tette hozzá von der Leyen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?