Nem kapott széket Ursula von der Leyen Ankarában

Kínos helyzetbe került kedden Ankarában az Európai Bizottság elnöke: Ursula von der Leyennek nem jutott szék a Recep Tayyip Erdogan elnökkel szervezett találkozón.

A főbiztos az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel utazott Ankarába a török elnökkel egyeztetni. Csakhogy a találkozóra csupán két széket készítettek ki a fő helyre a török szervezők, így Ursula von der Leyen a szófára kényszerült, és a diplomáciai rangban jóval alatta lévő török külügyminiszterrel szemben ült le.

Az EB elnöke nem is leplezte meglepettségét, a találkozóról készült felvételen jól hallható, amint a helyzetet egy meglepődött hümmögéssel fogadta. Charles Michel is meglepettnek tűnt, ám helyét nem adta át der Leyennek.

A törökök az állítják, hogy nem akartak ártani senkinek, és az EU delegációja előzetesen megfelelőnek találta az előkészületeket. A Bizottság részéről ugyanakkor azt közölték a lappal, hogy az ültetési kérdésekről előzetesen nem esett szó.

Az ügyet megíró Politico szerint ugyanakor a bizottság első női elnökét átültetni a díványra sértő gesztus, főleg úgy, hogy vele szemben a török külügyminiszter ült, szintén egy szófán. A lap szerint a bánásmód példanélküli – írja a Telex.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A kétórásra nyúló találkozón egyébként az EU-s vezetők azt mondták a török elnöknek, hogy nyitottak a konstruktív tárgyalásra a gazdasági együttműködésről és a bevándorlás kérdéséről.

Kapcsolódók

Kimaradt?