Négy hónapig nem pihenhetett a román alkalmazásban álló kamionsöfőr

Németországi rendőrök sebességtúllépés miatt állítottak meg egy román cégnek fuvarozó török nemzetiségű kamionsofőrt, akiről az ellenőrzés során derült ki, hogy szeptember óta nem volt egy szabadnapja sem, azóta minden egyes alkalommal a vezetőfülkében aludt - közölte a TV Oberfranken.

A tehergépkocsi vezetőjét Bajorországban, az A9-es autópályán, Berg település közelében állították meg a rendőrök, mivel 31 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességet. A 39 éves török nemzetiségű sofőr Németország és Ausztria között fuvarozott árut már negyedik hónapja szabadnap nélkül. A rendőröknek elmondta, hogy a következő négy hónapban is ugyanez várt volna rá.

A sofőrt helyben megbüntették a sebességkorlátozás megszegése miatt. A román vállalat ellen, amely a sofőrt alkalmazta, szintén eljárás indul, mert nem tartotta be a hivatásos gépkocsivezetőkre vonatkozó európai szabályozásokat.   

(Címlapkép: Pixabay)

banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?