Napokon belül visszaléphet a NATO-főtitkári jelöltségtől Iohannis 

Miután egyetlen NATO-tagállam sem jelentette be hivatalosan, hogy  támogatja Klaus Iohannist a katonai szövetség főtitkári posztjára, a román elnök rövidesen visszavonja jelöltségét - írja a török sajtó. Iohannis áprilisban még tagadta a visszalépési szándékát.  

A T24 portál szerint Mark Rutte holland miniszterelnök nagyon közel áll ahhoz, hogy Jens Stoltenberg utódja legyen. A cikk megemlíti: a dán miniszterelnök, Mette Frederikson volt az első, akinek a neve esélyesként felmerült. Őt azonban Törökország ellenezte, mivel a politikus érzéketlennek bizonyult a Dániában régóta tartó Korán-égető tiltakozásokkal kapcsolatban. 

Ezt követően Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Kaja Kallas észt miniszterelnököt is lehetséges jelöltként emlegették. A német politikusnál negatívumként merült fel, hogy túl közel áll Joe Biden amerikai elnökhöz, miközben Donald Trump újbóli elnökké választásának esélye egyre nagyobb. Ráadásul túlságosan Izrael-barát politikát képviselt a gázai válság idején. A török lap szerint az észt Kaja Kallast meggyőzték arról, hogy ne jelentse be jelöltségét, mivel nem lenne jó, ha egy balti országból érkezne a NATO főtitkára egy olyan időszakban, amikor a NATO-orosz kapcsolat válságban van. 

Iohannis nem lelt támogatásra Bidennél Fotó: Klaus Iohannis Facebook oldala

Mark Rutte viszont sikeresen megszerezte a szövetséges államok nagy többségének támogatását, három országot leszámítva. A török portál ugyanakkor kiemeli, hogy a Ruttét ellenzők sem ígértek egyértelmű támogatást Iohannisnak, ezért a román elnök a következő napokban  visszalép a jelöltségtől. Klaus Iohannis április elején azt állította: nem áll szándékában visszavonni a NATO főtitkári jelöltségét, és más, európai szintű tisztségről sem ttárgyal. „Nem áll szándékomban visszalépni vagy másról tárgyalni. A NATO-ra koncentrálok. És igen, vannak kétségek a nyilvánosság előtt. Még mindig úgy gondolom, hogy az esélyeim ésszerűek” – mondta Klaus Iohannis a Cotroceni-palotában Charles Michel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletén.

A román elnök a napokban az Egyesült Államokban járt, ahol egyetlen támogató mondat sem hangzott el NATO-főtitkári jelöltségével kapcsolatban, mi több: Washigton megerősítette Rutte támogatását. Nem kizárt, hogy Joe Biden körneyezetéből visszalépésre szólították fel Iohannist. A stiripesurse.ro által idézett cikk szerint a holland kormányfőt nevezik ki a NATO új főtitkárának a július 8-9-ére tervezett washingtoni NATO-csúcstalálkozón. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?