NATO-főtitkár: a szövetségesek szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának

A szövetséges országok szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának, az ország most rendelkezik a területei visszafoglalásához szükséges katonai képességekkel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Stoltenberg hangsúlyozta: noha meglehet, hogy az ukrajnai háború a tárgyaló asztal mellett fog véget érni, a tárgyalások eredménye a harctereken felvonultatott katonai erőtől függ majd. "Ha a háborúnak tárgyalásos megoldását akarjuk, ahol Ukrajna erős és önálló országként érvényesül, akkor ennek legjobb módja a katonai támogatás biztosítása Kijev számára" - fogalmazott.

A NATO-szövetségesek és partnereik az Ukrajnának ígért harci járművek több mint 98 százalékát leszállították, 230 harckocsit és 1550 egyéb páncélozott járművet adtak át Kijevnek - közölte Stoltenberg. Ezzel összefüggésben a NATO-főtitkár kijelentette: Ukrajnának megvan a szükséges katonai ereje ahhoz, hogy egyértelmű üzenetet küldjön Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arról, hogy Oroszország nem fog győzni a harctereken.

Volodimir Zelenszkij ukrán és Hszi Csin-ping kínai elnök szerdai telefonbeszélgetéséről Stoltenberg azt mondta: fontos, hogy Kína jobban értse az ukrán álláspontot. Hozzátette ugyanakkor, ez nem változtat azon a tényen, hogy Peking továbbra sem ítélte el Oroszország ukrajnai invázióját.

Xavier Bettel azt mondta: "mindannyiunk célja a béke helyreállítása a lehető legrövidebb időn belül". Szavai szerint az oda vezető út a szükséges katonai támogatás biztosításán, valamint az ukránoknak nyújtott humanitárius segítségnyújtáson keresztül vezet.

A luxemburgi miniszterelnök a kínai és az ukrán elnök telefonhívásával kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy Kína "ne a rossz, hanem a jó oldalra álljon". Kijelentette továbbá, az orosz elnök nem számított arra, hogy az agresszióval azt éri el, hogy újabb országok csatlakoznak a katonai szövetséghez.

Kapcsolódók

Kimaradt?