Moszkva: módosították a tengeri humanitárius folyosót

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős oroszországi tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője bejelentette, hogy módosították azt a tengeri humanitárius folyosót, amelyen keresztül a külföldi hajók továbbra is minden nap elhagyhatják Ukrajna fekete-tengeri kikötőit.

Fotó: Twitter/Anton HerascsenkoA hajók péntektől a korábbi 80 helyett egy 139 tengeri mérföld hosszú, 3 mérföld széles sávon távozhatnak a nyílt tengerre Herszonból, Mikolajivból, Csornomorszkból, Ocsakivból, Odesszából és Juzsniból reggel 8 és este 19 óra között. Mizincev hangsúlyozta, hogy a kikötőket elhagyó és a gyülekezési területre tartó hajók biztonságáért az ukrán fél felelős.

A tábornok csütörtök esti tájékoztatóján azt is elmondta, hogy az orosz fél által aknamentesített és üzembe helyezett Mariupol kikötőjében továbbra is hat külföldi szárazáru-szállító hajó horgonyoz, Bulgária, Dominika, Libéria, Panama, Törökország és Jamaica zászlaja alatt. Mizincev szerint Oroszország sürgette a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet és az érintett országok diplomáciai képviseleteit, hogy járjanak közben a tulajdonosoknál annak érdekében, hogy hajóik visszatérhessenek állandó kikötőhelyükre.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz légierő nagy pontosságú rakétái az ukrán 10. hegyi rohamhadosztály állásaira mértek csapást a donyecki régióban lévő Bahmut település közelében. Emellett hét vezetési pontot, 13 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, egy Buk-M1 föld-levegő rakétaindító állást és egy Sz-300-as rendszer irányító radarját is rakétatalálat érte.

A tábornok szerint a harcászati légierő 44 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mért csapást, aminek következtében "több mint 250 nacionalista megsemmisült", 84 haditechnikai eszköz pedig, köztük kilenc harckocsi és öt Grad rakéta-sorozatvető üzemképtelenné vált, valamint megsemmisült két lőszerraktár is.

A szóvivő beszámolója szerint az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán MiG-29-es repülőgépet, nyolc drónt és egy Tocska-U ballisztikus rakétát is. A rakéta- és tüzérségi erők 77 vezetési pontra, 412 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 53 tüzérségi lőállásra mértek csapást. Konasenkov azt mondta, hogy Harkiv megyei Zavhorodne falu közelében egy utászszázad elleni támadás meghiúsította az ukrán fegyveres erők egy újabb pontonátkelési kísérletét a Sziverszkij Donyec folyón.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 180 repülőgépet, 127 helikoptert, 1027 drónt, 324 légvédelmi rakétarendszert, 3281 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 438 rakéta-sorozatvetőt, 1693 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3218 speciális katonai járművet veszítettek.

Vlagyimir Kulisov hadseregtábornok, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) első igazgatóhelyettese a Rosszijszkaja Gazeta kormánylapnak adott interjújában kijelentette, hogy az Ukrajnából Oroszországba érkezett több mint 1,2 millió menekült közül mintegy 250 "jobboldali radikális és nacionalista elemet" szűrtek ki.

A délkelet-ukrajnai szakadár "Donyecki Népköztársaság" területvédelmi törzse a Telegram-csatornáján Liman város elfoglalásáról számolt pénteken. A közlemény szerint a donyecki és a luhanszki csapatok orosz tűztámogatással péntekig 220 települést vontak ellenőrzésük alá, köztük Krasznij Limant. A tájékoztatásban a békeidőben 20 ezer fős, a donyecki régió északi részén található település 2015 előtti elnevezése szerepelt.

Kapcsolódók

Kimaradt?