Moszkva 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomás-projektből

Oroszország 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomás-projektből, a prioritás Moszkva számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz állami űrvállalat új vezérigazgatója, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin elnök.

„Természetesen minden kötelezettségünknek eleget teszünk partnereinkkel szemben (a Nemzetközi Űrállomáson való együttműködés területén), de a döntés a 2024 utáni kivonulásról már megszületett” – mondta.A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás | fotó: Wikipedia

Boriszov szerint Oroszország addigra megkezdi kialakítani saját állomását a Föld körüli pályán. A Roszkoszmosz vezetője azt is elmondta, hogy az orosz űripar „nincs könnyű helyzetben”. „A vállalat saját fő feladatát abban látja, hogy biztosítsa az orosz gazdaság számára szükséges űrszolgáltatásokat, beleértve a műholdas navigációt, a kommunikációt, valamint a meteorológiai és a geodéziai információk átvitelét.”

Vlagyimir Szolovjov, a Roszkoszmosz és az Energija vállalat emberes rendszereinek főkonstuktőre a Russzkij Koszmosz című szaklappal közölte, hogy az új orosz szolgálati orbitális állomás építése legkorábban 2028-ben kezdődhet meg. Mint mondta, ha a létesítmény létrehozásáról még az év vége előtt megszületik a döntés, akkor első lépésként 2028-ban a tudományos és energetikai modult fogják felbocsátani az Angara-A5M hordozórakétával. Ezt a csomópont- és a zsilipmodul követ majd.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz előző vezetője április végén azt mondta, hogy Oroszország már meghozta a végleges döntést az állomáson folytatott tevékenység fokozatos leállításáról, de konkrét dátumot nem jelölt meg. Akkor azt közölte, hogy az orosz fél hatályos kötelezettségvállalásainak megfelelően egy évvel a kivonulás előtt bejelentést tesz majd erről partnereinek. Megjegyezte, hogy a Nemzetközi Űrállomás sorsáról szóló döntés nagyban függ majd az Oroszországban és térségében kialakuló helyzettől.

A Nemzetközi Űrállomást eredetileg 15 évre tervezték

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) február elején közzétett jelentése szerint az űrállomás 2031 januárjában lassú süllyedésbe kezd, majd a légkörbe lépve el fog égni. Darabjai feltehetően a Csendes-óceán déli részén hullanak majd le.

Rogozin viszont azt állította, hogy az űrállomás már 2030 előtt széteshet, ha nem fektetnek „kolosszális” összegeket a karbantartásába. Emlékeztetett rá, hogy az 1998-ban pályára állított állomás élettartamát eredetileg 15 évben határozták meg. Azt hangoztatta, hogy a nemzetközi létesítményt Oroszország egy „multifunkcionális” állomással kívánja helyettesíteni, amelynek előzetes tervét az Energija nevű vállalat dolgozza ki.

A Russzkij Koszmosz című kiadvány közölte, hogy 2024 tavaszán az orosz űrhajósok közül Konsztantyin Boriszov repül majd amerikai űrhajón a Nemzetközi Űrállomásra. Előtte, 2023 tavaszán Boriszov tartalék lesz, amikor kollégáját, Andrej Fegyajevet bocsátják fel a Crew Dragon fedélzetén.

A NASA és a Roszkoszmosz által 2022. június 14-én aláírt keresztrepülési megállapodás alapján amerikai űrhajón az oroszok közül elsőként Anna Kinyina indulhat majd az űrállomásra, a tervek szerint szeptember 29-én.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?