Minden idők legnagyobb harcsáját fogták ki a Dunából

A hatalmas, 83 kilós állat június 30-án, Dunaföldvárnál akadt horogra.

A paksi helyi tévé a szenvedélyes horgászokat biztosan lázba hozó videót forgatott egy dunai óriásharcsa kifogásának és visszaengedésének sztorijáról. A halat Nikl Béla dunaföldvári pecás - aki árukapcsolásként a helyi horgászbolt tulajdonosa - jó két hete fogta ki, és ami különösen nagy szó, pergető módszerrel.

Vagyis nem szerves csalit tűzött a horogra és várt, hanem valamilyen vízi lényt utánzó műcsalit dobált megállás nélkül, arra rabolt rá a gigahal.

A harcsát 30-án este fél 9 tájban akasztotta és durván két órás fárasztás után emelte a csónakba, miután a kezdetben magányos fárasztáshoz egy másik csónak is csatlakozott.

A horgász vissza akarta engedni a zsákmányát, de a kivételes mérete miatt kíváncsi volt a pontos tömegére, ezért éjszakára lekötötte, majd a másnap reggeli, digitális mázsával történt mérlegelés után épségben visszaengedte a Dunába. A kapitális példány 83 kilós volt.

A paksi tévé azt mondta, hogy az országos horgászszövetség tudomása szerint ez lehet a Duna hazai szakaszán valaha pergetve fogott legnagyobb harcsa.

(Nyitókép: Youtube/Telepaks TV)

Kapcsolódók

Kimaradt?