Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát a Donald Trump elleni per helyszínéül szolgáló New York-i bíróság előtt

Belehalt sérüléseibe az a férfi, aki felgyújtotta magát a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper helyszínéül szolgáló bíróság épülete előtt – közölte a New York-i rendőrség szombaton.

A férfi péntek délután fél kettő körül a bíróság előtti Collect Pond parkban elővett egy köteg röpiratot összeesküvés-elméletekkel, szétszórta őket a parkban, majd gyúlékony folyadékkal leöntötte és felgyújtotta magát.

A férfi, aki a rendőrség szerint nemrég érkezett Floridából, úgy jutott be a parkba, hogy nem haladt át semmilyen biztonsági ellenőrzőponton.

Fotó: Pixabay

New Yorkban Alvin Bragg, a demokrata párt színeiben megválasztott kerületi ügyész emelt vádat Donald Trump ellen egy évvel ezelőtt.

A vád szerint a volt elnök törvénybe ütköző módon kampányköltségként tüntetett fel még 2016-os kampánya idején egy nagyobb összegű kifizetést, amelyet többek között egy korábbi felnőttfilmes színésznőnek szántak hallgatási pénzként. Azt akarták, hogy a nő ne beszéljen a nyilvánosság előtt arról: a 2000-es évek elején ismerte az akkor még csak üzletember Donald Trumpot.

A vádiratban 34 rendbeli bűncselekmény szerepel, ami hosszú börtönbüntetést vonhat maga után.

A per tárgyalása hétfőn azután indulhatott meg, hogy a New York-i fellebbviteli bíróság a múlt héten elutasította a halasztásra vonatkozó kérelmet, amelyet Donald Trump jogi képviselői nyújtottak be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?