Kezdik elölről: visszaküldik a vádhatósághoz Dragnea Trump-látogatással kapcsolatos ügyét

A bukaresti ítélőtábla pénteki jogerős döntése értelmében visszaküldik a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA) annak az ügynek a vádiratát, amelyben befolyással üzérkedéssel vádolják Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnököt a Donald Trump egykori amerikai elnök 2017-es beiktatási ceremóniáján való részvétele kapcsán.

A bukaresti törvényszék már 2022 októberében szabálytalanságokat tárt fel a vádiratban, és elrendelte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által gyűjtött bizonyítékok kizárását (az FBI hallgatta ki az ügyben Cristian Burcit, Carlo Robert Burcit és Erica Hillardot). Ezt a döntést erősítette meg az ítélőtábla pénteken, további bizonyítékok kirekesztését rendelve el. A nyomozati anyag így most visszakerül a DNA-hoz, részletezi az Agerpres hírügynökség. 

A korrupcióellenes ügyészség még 2021 májusában emelt vádat Liviu Dragnea ellen. Ugyanebben az ügyben vádat emeltek továbbá Gheorghe Dimitrescu – aki a vizsgált időszakban Florin Iordache akkori szociáldemokrata képviselő tanácsadója volt – és három üzletember – Cristian Burci (az Adevărul újság tulajdonosa), Carlo Robert Burci (Cristian Burci fia) és Dan Valentin Belcea ellen. Esetükben befolyás vásárlása vagy befolyás vásárlásában való bűnrészesség volt a vád.Dragnea 2017-ben részt vett Donald Trump elnöki beiktatásán | Fotó: Liviu Dragnea Facebook-oldalaA vádiratában a DNA ügyészei azt állították, hogy 2017 januárja és májusa között Liviu Dragnea és pártja az egyik üzletember közbenjárásával jogtalan haszonra tett szert 250 ezer dollár értékben azáltal, hogy biztosították részvételét Donald Trump volt amerikai államfő Washingtonban zajlott beiktatási ceremóniáján. Emellett két másik üzletember segítségével Dragnea pártja 30 ezer dollár értékű lobbi- és politikai tanácsadási szolgáltatásban részesült. „A pénzt 2017 májusában fizették ki egy, a Brit Virgin-szigeteken székhellyel rendelkező offshore cég ciprusi bankszámláiról, amelyet a román üzletember két másik üzletemberrel együtt ellenőrzött" – közölték az ügyészek, akik szerint mindezekért cserébe Dragnea ígéretet tett a román üzletembernek, hogy közbenjár a miniszterelnöknél és a kormány más tagjainál üzleti érdekeinek érvényesítése érdekében.

A vádhatóság szerint ugyanakkor Liviu Dragnea 2017 májusa és októbere között a pártelnöki tisztségéből fakadó tekintélyének és befolyásának felhasználásával jutott hozzá egy 100 ezer dollár értékű lobbiszolgáltatáshoz (az összegből 45 ezer eurót Gheorghe Dimitrescu fizetett ki). A szolgáltatást állítólag egy amerikai cég nyújtotta, amely előkészítette és megszervezte Dragnea találkozóit magas rangú amerikai tisztségviselőkkel.

A DNA szerint Liviu Dragnea a Gheorghe Dimitrescutól kapott juttatásokért cserébe ígéretet tett utóbbinak arra, hogy közbenjár a külügyminiszternél Dimitrescu bonni főkonzullá való kinevezése érdekében, ami később meg is történt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?