Már 24-re emelkedett a Kelet- és Közép-Európai áradások áldozatainak száma

Legkevesebb 24-re emelkedett a súlyos áradások halálos áldozatainak száma Közép- és Kelet-Európában, miután újabb halálesetet jelentettek. Az áradások az elmúlt napokban nagy károkat okoztak Közép- és Kelet-Európában.  

Csehországban az ötödik halálos áldozatot csütörtökön jelentette be Vit Rakusan belügyminiszter. Még legalább nyolc embert eltűntként tartanak nyilván, köztük egy autó utasait, akiket elsodort egy tomboló folyó vize – számol be a DPA és az AFP, idézi az Agerpres. A Cseh Köztársaságban a legsúlyosabban érintett terület az ország keleti részén, a lengyel határ közelében volt. Petr Pavel köztársasági elnök felkereste az érintett területeket, köztük a Jesenik hegységben található Jesenik üdülőhelyet, amelyet súlyosan érintettek a viharok.

Eközben az észak-csehországi Elba folyón, nem messze a német határtól javult a helyzet. A vihar árhullámának maximális szintje alig több mint 6,8 méteres vízállással haladt el Usti nad Labem mellett – szemben a vihar előtti mintegy két méteres átlaggal. A helyiek által emelt barikádok ellenálltak a magas vízállásnak, de az útlezárások miatt továbbra is káosz uralkodott a közúti közlekedésben.

Romániában Tulcea és Galac megyét érintették súlyosan a viharok és az árvíz. | Fotó forrása: katasztrófavédelem

Tűzoltók konvoja indult el a városból északkelet felé, a Cseh Köztársaságba, hogy segítsen eltávolítani a vizet a pincékből és az épületekből. A múlt hét óta heves szél és rendkívül heves esőzések sújtottak több közép- és kelet-európai országot, amelyek Ausztriában öt, Lengyelországban hét, Romániában pedig hét emberéletet követeltek. Romániában sok ezer háztartást, gazdaságot öntött el a víz. Bár az esőzések többnyire elálltak, több folyó hirtelen áradása továbbra is fenyegeti a régió településeit – számol be az AFP.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?