Maia Sandu államfő feloszlatta a moldovai parlamentet

Aláírta szerdán Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a szocialista többségű parlament feloszlatását előíró rendeletet, röviddel azután, hogy a kisinyói alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes az országos szükségállapot bevezetése. Szükségállapot idején ugyanis nem lehet választásokat szervezni.

„Ezzel a döntéssel megnyílt az út az állampolgárok előtt, hogy új parlamentet válasszanak, olyat, amelyik az ország és a polgárok érdekeit szolgálja. A hatalom most a nép kezdében van. A hatalom az Önök kezében van. Bízom benne, hogy polgáraink a fejlett és demokratikus állam felé vívő helyes utat választják” – írta Facebook-bejegyzésében az államfő, aki hozzátette, minél hamarabb véget kell vetni annak a káosznak, amiben a távozó parlament tartotta az országot.

Az előrehozott parlamenti választások időpontja 2021. július 11.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?