Lengyel választások – Az eddigi kormánypárt elnyerte a legtöbb alsóházi mandátumot, de nincs önálló többsége
A jelenleg Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte el a legtöbb alsóházi mandátumot, de nem rendelkezik önálló többséggel az országos választási bizottság (PKW) által kedd este ismertetett hivatalos végeredmények szerint.
A PKW sajtókonferenciáján hivatalosan megerősítették: a (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,70 százalékos a támogatottsága. Bejutott a Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló ellenzéki tömb, a Harmadik Út is a szavazatok 14,40 százalékával, az Új Baloldal (8,61 százalékkal), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (7,16 százalékkal).
A PiS 194 mandátumot, a KO 157 mandátumot, a Harmadik Út 65 mandátumot, az Új Baloldal 26 mandátumot, a Konföderáció 18 mandátumot szerzett meg a parlamenti alsóházban. A KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út koalíciója 248 mandátummal rendelkezne a 460 fős szejmben.
A százfős felsőházban (szenátus) a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös listáján induló jelöltek 66 mandátumot szereztek, a PiS pártnak 34 mandátuma lett.
A részvételi arány 1989 óta rekordmagas, 74,38 százalékos volt.
A lengyel alkotmány szerint az új parlament alakuló ülését az államfőnek a választások napjától harminc napon belül kell összehívnia. Az ülésen lemond az eddigi kormányfő, kabinetje az új kormány beiktatásáig marad hivatalban.
A kormányalakítás első lépéseként az államfő megjelöli az új miniszterelnök személyét. Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök kedden kijelentette: ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene.
Donald Tusk, a KO elnöke ezt követően „a választásokat követő energikus és gyors döntésekre" szólította fel az államfőt. Krzysztof Gawkowski, az Új Baloldal képviselője kedd este a Radio Zet kereskedelmi rádióban elmondta: az ellenzéki pártok a tervek szerint jövő hét elején egyeztetnek egymás között a kormányalakításról.
CSAK SAJÁT