Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski

Fotó: PiSLemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját - ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.

„Benyújtottam lemondásomat a kormányfőhöz, el is fogadta. Tudomásom szerint az államfő is aláírta” – közölte Kaczynski a PAP hírügynökséggel. Elmondta: a kormányfőhelyettesi poszton Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter váltja fel.

Kaczynski már tavaly októberben kilátásba helyezte lemondását, akkor azt mondta, hogy már év elején távozik posztjáról. Döntését a keddi beszélgetésben is a PiS hatékonyabb irányításának szükségességével hozta kapcsolatba a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Megerősítette, hogy távozását az ukrajnai háború miatt halasztotta el eddig.

„Négy hónappal rövidebb ideig akartam a kormányban dolgozni, de kitört az ukrajnai háború” – mondta el. Hozzáfűzte: a háború friss fejleményei is azt mutatják, hogy „nem tudni, mikor ér véget”. Tudvalevő viszont, hogy „körülbelül mikor lesz a választás, ezért döntenem kellett, és döntöttem is” – fogalmazott.

Jaroslaw Kaczynski 2020 októberében lett a belbiztonsági és a védelmi tárcákat felügyelő miniszterelnök-helyettes, de megtartotta a 2003 januárja óta megszakítás nélkül betöltött pártelnöki tisztségét is. A kormányfőhelyettesi poszt vállalását korábbi sajtónyilatkozataiban is átmenetinek nevezte, és jelezte, hogy bizonyos feladatok befejezése után "igazi foglalkozásához, vagyis a pártvezetéshez" tér vissza.

A keddi interjúban úgy értékelte: „sikerült teljesítenie a kitűzött tervét”. Beismerte mindazonáltal: a terv nem foglalta magában az ukrajnai háborút. Kaczynski előzőleg a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvény előkészítését nevezte a kormányfőhelyettesi poszton elvégzendő egyik kiemelt feladatának. A jogszabályt a lengyel parlament márciusban elfogadta. „Úgy akarunk fegyverkezni, hogy az országunkkal szembeni esetleges támadás teljesen ésszerűtlen vállalkozás legyen” – nyilatkozott erről kedden Kaczynski.

Bejelentette továbbá: a kormányba új minisztert neveznek ki Zbigniew Hoffmann, a kormányfői hivatal helyettes vezetőjének személyében. Hoffmann az eddig Kaczynski által irányított, a miniszterelnökség keretében működő nemzetbiztonsági és védelmi bizottság titkára is volt, miniszterként pedig átveszi e testület irányítását. A bizottság a védelmi, az igazságügyi, a belbiztonsági és a külügyi tárca működését hangolja össze.

Kapcsolódók

Kimaradt?