Kaczynski: az ukrajnai konfliktus gazdasági értelemben már globális

Az ukrajnai háború bizonyos értelemben már európai, sőt globális jelleget öltött, hiszen világméretűek a gazdasági következményei, Lengyelország érdeke pedig az, hogy Ukrajna ne szenvedjen vereséget - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke egy szerdai vidéki gyűlésen.

Az ukrajnai háború jelenleg „az egyik legsúlyosabb téma” - hangsúlyozta a biztonsági és nemzetvédelmi ügyekért kormányfő-helyettesként felelős Kaczynski a közép-lengyelországi Sochaczew városban rendezett gyűlésen.Fotó: Agerpres/EPA

„Nem akarok senkit sem megijeszteni, azt állítani, hogy a háború tovább  fog terjedni” - jelentette ki Kaczynski, hozzáfűzve: a pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett lengyel kormánykoalíció mindent megtesz az ilyen forgatókönyv megakadályozásáért. Hangsúlyozta: a háború nem végződhet Ukrajna vereségével. „Ez Ukrajna, valamint Lengyelország érdeke is” - húzta alá, azt magyarázva, hogy ha Lengyelország „nem is közvetlenül Ukrajna után következik az orosz hódítások terveiben”, a három balti ország után  „biztosan sorra kerülne”.

Ukrajna megmaradása az egész demokratikus világ érdeke is - folytatta Kaczynski. Megjegyezte: eltérő a demokrácia és a szabadság mértéke a különböző nyugati országokban. Úgy látta: Lengyelországban „ma több a szabadság, mint a demokratikus országok döntő többségében”, a demokratikus rendszerről általában viszont elmondható: ez a kereszténységnek köszönhetően keletkezett, és „az embernek a leginkább kedvező rendszerről van szó a világ történelmében”. Kaczynski szerint „nagyon rossz lenne, ha a demokratikus világ veszítene”. Mint fogalmazott: az ukrajnai háború igazából „két világrend közötti indirekt összeütközés”.

Lengyelország éppen ezért élenjáró azok között, akik segítenek Ukrajnának, és továbbra is így fog cselekedni - hangsúlyozta Kaczynski.

A pártelnök megerősítette a lengyel védelmi képességek további fejlesztésének terveit is. „Nem akarjuk a háborút, elrettenteni akarunk, meg akarjuk mutatni az oroszoknak, hogy nincs itt keresnivalójuk” - érvelt. Hozzáfűzte: Lengyelország számíthat a NATO-ra, „de csakis akkor, ha maga is erőteljesen fegyverkezik”.

A lengyel kormány szerint - az ukrajnai háború miatt - állandó szövetséges bázisokat kell létesíteni a NATO keleti szárnyán, beleértve Lengyelország területét, és Varsó állandóvá szeretné tenni mintegy 10,5 ezer amerikai katona lengyelországi jelenlétét.

Kapcsolódók

Kimaradt?