Elfogtak két gyanúsítottat a németországi kettős rendőrgyilkosság ügyében
Elfogtak két gyanúsítottat a Németországban hétfő hajnalban történt kettős rendőrgyilkosság ügyében.
A nyilvános körözéssel keresett Andreas Johannes Schmittet a bűncselekmény helyszínétől nagyjából 35 kilométerre fekvő Sulzbachban találták meg késő délután. Elfogása fegyverhasználat nélkül sikerült – jelentette a Südwestrundfunk regionális közszolgálati médiatársaság.
A 38 éves férfire kora délután adtak ki körözést, nevét és fényképét is nyilvánosságra hozták, kézre kerítéséhez a lakosság segítségét kérték. Elfogása után őrizetbe vettek egy másik férfit is, ugyancsak Sulzbachban – jelentette a Bild című lap.
A két sikeres művelet után nem állítják le a rendőrségi helikopterekkel, kutyákkal és különleges egységek bevetésével folytatott hajtóvadászatot, mert nem zárható ki, hogy vannak még bűntársaik.
Kapcsolódó
A Bild szerint azért terelődött Andreas Johannes Schmittre a gyanú, mert a nevére kiállított iratokat találtak a rendőrgyilkosság helyszínén. Schmitt vadhúskereskedést és pékséget üzemeltet a helyszíntől mintegy 50 kilométerre fekvő Neunkirchenben. A másik gyanúsítottról csak annyit tudni, hogy 32 éves.
Az eddigi adatok szerint hajnali 4 óra 20 perc körül forgalomellenőrzés közben halálos lövést kapott két rendőr, akik rutin járőrszolgálatot teljesítettek az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban, a Kaiserslautern melletti Kusel járásban. A 24 éves rendőrnő és 29 éves kollégája a helyszínen életét vesztette, de még tudták jelenteni rádión, hogy lövöldözés történt.
Az áldozatok civil autóval járőröztek, de egyenruhát viseltek. A 22-es számú járási úton Mayweilerhof és Ulmet település térségében megállítottak egy gyanús járművet. Első rádióüzenetükben bejelentették, hogy egy vad tetemére bukkantak a csomagtartóban, ezért alaposabb ellenőrzést kezdenek. A második - és utolsó - rádióüzenet egy segélykiáltás volt. „Lőnek ránk!” – mondta az egyik rendőr, mielőtt megszakadt a rádiókapcsolat.
A helyszínre erősítést küldtek, de a bajba jutott kollégákon már nem lehetett segíteni. A Bild című lap információi szerint a 24 éves áldozat – aki még a gyakornoki idejét töltötte – már halott volt, amikor az erősítés megérkezett, 29 éves társa röviddel később halt meg.
A nőnek nem volt esélye védekezni, ezt jelzi, hogy a fegyvere még a tokjában volt, amikor megtalálták. Fejlövéssel végeztek vele. Idősebb kollégájának még sikerült elővennie szolgálati fegyverét. Kiürítette a teljes tárat, de végül őt is lelőtték.
A négymillió lakosú Rajna-vidék-Pfalzban a kuseli esettel együtt 16 rendőrt öltek meg szolgálat közben a második világháború óta. Az eset országszerte megdöbbenést keltett. Rajna-vidék-Pfalzban a gyász jeleként félárbocra eresztették a zászlót valamennyi közintézménynél, és gyászszalagot tűztek ki a rendőrautókra.
CSAK SAJÁT