Közel félmillió orosz katona hunyt el vagy sebesült meg eddig az ukrajnai háborúban
Meghaladta a 465 ezret az ukrajnai háborúban eddig elesett és megsebesült orosz katonák száma – jelentette ki szerdán Ankur Narayan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának politikai-katonai tanácsadója. Az ukrán veszteségekről nem jelentettek meg adatokat.
Narayan, akinek nyilatkozatát a londoni külügyminisztérium ismertette, kijelentette: a brit kormány számításai szerint 2024 januárja és áprilisa között naponta átlagosan 980 orosz katona halt meg vagy szenvedett sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren, de májusban ez a szám valószínűleg ezer fölé emelkedett, vagyis egy hónapra számolva hozzávetőleg 30 ezerre.
A brit EBESZ-küldöttség szakértője hangsúlyozta, hogy a 825 napja tartó háború kezdete óta nem volt ilyen magas az orosz katonaáldozatok és sérültek száma.
Szerdai nyilatkozatában Ankur Narayan kiemelte azt is, hogy a katonai ráfordítások az orosz költségvetési kiadások 40 százalékát emésztik fel; ez az orosz hazai össztermék (GDP) hat százalékának felel meg.
A brit EBESZ-tanácsadó szerint ugyanakkor Ukrajna az Oroszország által 2022-ben elfoglalt ukrán területekből már 183 ezer négyzetkilométernyit felszabadított, emellett megsemmisítette vagy megrongálta az orosz fekete-tengeri flotta hajóállományának negyedét.
Ennek következtében Oroszországnak már nincs ellenőrzése a Fekete-tenger nyugati térsége felett, és hadiflottájának jelentős része a Krím térségéből is kiszorult – áll a londoni külügyminisztérium által ismertetett szerdai beszámolóban.
A brit EBESZ-küldöttség szaktanácsadója szerint mindezek eredményeként Ukrajna sikeresen felújította tengeri árukivitelét fekete-tengeri kikötőiből, és az ezen a folyosón lebonyolított ukrán export havi mennyisége elérte a 4,5 millió tonnát, amely a háború kezdete óta nem látott csúcs.
CSAK SAJÁT