banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Koalíciós válság Németországban, Scholzék kisebbségbe kerültek

Kiléptek a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei a német kormányból Christian Lindner pénzügyminiszter menesztése után, Robert Habeck alkancellár viszont közölte, hogy a Zöldek maradnak a koalícióban.

Olaf Scholz kancellár szerda este jelentette be, hogy távozásra kérte a kormányból a pénzügyminisztert, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodni a követendő gazdaság- és költségvetési politika több elemében, számolt be az MTI.

Ezt követően az FDP másik három minisztere is elhagyta a kormányt, így a koalíció válsághelyzetbe került.

Scholz éjjel bejelentette, hogy egyelőre kisebbségben folytatják a kormányzást, januárban pedig bizalmi szavazást kér a parlamentben.

Fotó: Olaf Scholz Facebook-oldala/Phototheck

A hírügynökség alapján Lindner menesztését a kancellár azzal indokolta, hogy biztosítani kell az ország stabilitását és a kormány számára a megfelelő cselekvési szabadságot ahhoz, hogy továbbra is meg tudja hozni az ország számára szükséges döntéseket. Úgy vélte, hogy Lindner előrébb helyezte pártjának érdekeit a kormányéinál. A Bild című lap értesülése szerint a menesztett FDP-politikus előzőleg a koalíciós pártok vezetőinek válságtanácskozásán új választások 2025 elejére történő kiírása mellett kardoskodott.

Sajtótájékoztatóján Linder azt mondta, hogy Scholz nem ismerte el, hogy az országnak új gazdasági modellre van szüksége, és arra akarta rákényszeríteni, hogy pénzügyminiszterként helyezze ideiglenesen hatályon kívül az ország gazdasági stabilitását biztosító adósságféket, amelyet Németországban az alkotmány is magában foglal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?