Közel negyven év után fogad amerikai elnököt Németország
Joe Biden Németországba látogat mandátuma végén, ő lesz az első amerikai elnök, aki 1985 után eljut Berlinbe – írja a DPA, az Agerpres szerint.
A német hírügynökség tájékoztatása alapján Frank-Walter Steinmeier elnök hivatala jelentette be, hogy az Egyesült Államok leköszönő államfőjét a legmagasabb tiszteletadással fogadják majd a jövő héten, egészen pontosan október 11-én, a berlini Bellevue-palotában.
Biden csütörtök késő este érkezik meg Németországba, ahol négy napot tölt el. Arról már írtunk, hogy az amerikai légierő ramsteini támaszpontján október 12-én tartják maga szintű találkozójukat az Ukrajnát támogató országot, az ülést pedig Biden irányítja majd. Németországi látogatása során találkozik Olaf Scholz kancellárral is.
A DPA aláhúzta, hogy egyetlen amerikai elnök sem tett hivatalos látogatást Németország újraegyesítése óta. Utoljára Ronald Reagen járt az országban 1985-ben, amikor Helmut Kohl volt a német kancellár. Reagan akkor Bont, az akkori Nyugat-Németország fővárosát, Bitburgot és a Bergen Belsen koncentrációs tábort látogatta meg.
CSAK SAJÁT