Kitört a Sivelucs vulkán Kamcsatkán, a hamuoszlop veszélyezteti a légi közlekedést

Kitört a Sivelucs vulkán Kamcsatkán, mintegy nyolc kilométer magas hamuoszlopot lövellve az ég felé.

A vulkánkitörés okozta hamuoszlop délkeleti irányba terjed. Az orosz hatóságok piros fokozatú légiközlekedési figyelmeztetést adtak ki – ismertette vasárnapra virradóra a RAN orosz földtani intézet jelentése alapján az MTI.

Forrás:Orosz Tudományos Akadémia távol-keleti részlegének Vulkanológiai és Szeizmológiai Intézete

A tájékoztatás szerint a hamu 920 kilométerre délkeleti irányba, az Uszt-Kamcsatkai járás, illetve a Bering-sziget felé mozog. A RAN akár tíz kilométer magas hamuoszlopokra is figyelmeztetett Telegram-oldalán, ami veszélyes lehet a nemzetközi és regionális légiforgalomra is.

A helyi idő szerint reggeli órákban erős, 7-es erősségű földrengés, majd több utórengés rázta meg az Oroszországhoz tartozó térséget. Szakértők még több utórengésre számítanak az elkövetkezendő napokban. Danila Csebrov, a RAN kamcsatkai szolgálatának igazgatója ugyanakkor közölte, hogy a Sivelucs már csaknem két éve készült kitörni, és nincs közvetlen összefüggés a földrengés és a vulkánkitörés között.

(Nyitókép: X)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?