Kisfiával a karján vetette magát a mélybe, a gyerek túlélte

Egy 34 éves nő az 5 éves fiával a Niagara-vízesés szikláiról ugrott a közel 30 méteres mélységbe.  Szemtanúk elmondása alapján átmászott egy korláton, ezt követően pedig habozás nélkül tette meg a végzetes lépést – közölte az állami rendőrség.

Holttestét a Cave of the Winds nevű komplexum közelében találták meg, amely az Egyesült Államok New York állama és a kanadai Ontario tartomány határán húzódó vízesés amerikai oldalán található.

Az 5 éves kisfiú csodával határos módon túlélte a zuhanást, a mentőcsapatok kimentették, és fejsérüléssel egy buffalói gyermekkórházba szállították. Az édesanya életét már nem tudták megmenteni, holttestét légi úton szállították el a partról. A fiút megműtötték, állapota azonban továbbra kritikus.

„A vizsgálat folyamatban van, de nem hisszük, hogy baleset történt” – mondta Chris Rola kapitány, az állami parkőrség munkatársa kedd délután egy sajtótájékoztatón.  Az anya és a gyermek a szurdok alján kialakult jégre zuhantak.

A The New York Post beszámolója szerint a nő Illinoisból érkezett férjével és fiával, a család nyaralni jött New York államba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?