Két és fél év börtönre ítélték Boris Beckert

Boris Becker egykori teniszbajnokot két és fél év börtönre ítélték, miután megpróbálta elrejteni vagyonát, hogy ne kelljen hitelezőinek törlesztenie.

Két és fél év szabadságvesztésre ítélte egy londoni bíróság pénteken Boris Becker egykori teniszcsillagot azon a címen, hogy a hatszoros német Grand Slam-győztes szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.

Fotó forrása: dw.com

Az 54 éves Becker ellen az angol-walesi ügyészség húsz vádpontban kezdeményezett büntetőeljárást. A londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke végül négy vádpontban állapította meg a 2012 óta Nagy-Britanniában élő Becker bűnösségét.

A bíróság pénteken az esküdtek végzése alapján két év és hat hónap börtönre ítélte a volt teniszsztárt.

A hatszoros Grand Slam-bajnok tagadta, hogy megszegte volna a brit törvényeket, amikor 2017-ben csődöt jelentett, és közel 50 millió fonttal tartozott a hitelezőknek – írta honlapján a BBC News.

A bíróság szerint azonban mintegy 2,5 millió fontot (többek között a két wimbledoni bajnoki címét is) megpróbálta elrejteni, hogy ne kelljen fizetnie.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?