FRISSÍTVE – Hat év börtönre ítélték Elena Udreát, aki ismét megszökhetett az országból

A legfelső bíróság csütörtöki döntése szerint Elena Udrea korábbi idegenforgalmi miniszternek le kell töltenie a hatéves börtönbüntetését, amire 2018-ban ítélték, miután bűnösnek találták csúszópénz elfogadása és hivatali visszaélés vádjában, a Lucian Bute nevével fémjelzett ökölvívógála megszervezése és finanszírozása kapcsán. FRISSÍTÉS: Miután Elena Udrea nem jelent meg a rendőrségen, hogy bevigyék a büntetésvégrehajtási intézetbe a rá jogerősen kirótt szabadságvesztésének megkezdése érdekében, a rendőrök vonultak ki érte lakásához, a volt politikust azonban nem találták otthon – írta meg belső forrásokra hivatkozta a Hotnews.ro. Sajtóértesülések szerint el is hagyhatta az országot, mint ahogyan megtette ezt 2018-ban is. 

A volt miniszternek börtönbe kell vonulnia | Fotó: AgerpresUdrea 2018 elején, az eredeti ítélet kihirdetése előtt Costa Ricára utazott, ahol menedékjogot kért, de az év októberében az Interpol nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette, és a karibi hatóságok kiadták Romániának. 2018 decemberében azonban szabadlábra helyezték, mivel az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a legfelsőbb bíróság korrupciós ügyekben eljáró három- és öttagú bírói tanácsait. (Az akkori szociáldemokrata kormány a pártelnök Liviu Dragnea érdekében próbálta módosítani az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeket, aminek nyomán sok más korrupció miatt elítélt politikus ügyét újra kellett tárgyalni.)

Több mint hat évbe telt, mire Udrea ügyét újra tárgyalták. Az egykori turisztikai minisztert Tudorel Toader ügyvéd, a 2016–2019 közötti PSD-kormány hírhedt igazságügyi tárcavezetője képviselte, de a fellebbezést a legfelsőbb bíróság visszautasított, így Traian Băsescu volt államfő egykori bizalmasának börtönbe kell vonulnia. Az ügyben Udrea több korábbi munkatársait is elítélték, ugyanakkor Rudel Obreja főszervezőt, az ökölvívószövetség egykori elnökét több mint 700 ezer leje kártérítésre kötelezték, emellett hárommillió lej vagyonelkobzásra ítélték.

Az ezzel párhuzamosan zajló polgári peres eljárásban Udreát hárommillió eurós kártérítésre kötelezték, további 900 ezer eurót kell fizetnie két tanúnak, emellett mintegy egymillió lejes vagyonelkobzásra ítélték.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2015-ben emelt vádat Elena Udrea ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy közvetlen munkatársaiból (bizalmasaiból) álló bűnszövetkezetet hozott létre, és az állami megrendeléseket kapott cégektől „sarcpénzt” vettek fel azért, hogy biztosítsák a munkálatok akadálytalan kifizetését.

Tavaly márciusban Elena Udreát 8 év, Traian Băsescu volt államfő nagyobbik lányát, Ioana Băsescut pedig 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte alapfokon a bukaresti táblabíróság egy korrupciós perben. Udreát csúszópénz elfogadására való felbujtással és pénzmosással vádolták a Băsescu 2009-es államelnöki kampányának finanszírozásával kapcsolatban. A két bűntett miatt a volt miniszterre több, egyenként 3 és 6 év közötti börtönbüntetést róttak ki, amelyeket azonban összevont a bíróság, így az ítélet szerint a politikusnak 8 évet kell rács mögött töltenie. Udreát és Ioana Băsescut 2017-ben állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA), azzal vádolva őket, hogy több bűntársukkal együtt 2009-ben törvénytelenül gyűjtöttek kampánypénzeket az akkor tisztségben lévő elnök újraválasztása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?