Kerülőúton jut el Putyin Budapestre?
Hogy kikerülje az uniós tagállamok légterét, ezerötszáz kilométer helyett ötezret kell repülnie Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Moszkvából Budapestre, a Donald Trump amerikai államfővel tervezett találkozóra.
Az orosz repülőgépeket ugyanis kitiltották úgy az Amerikai Egyesült Államok, mint az Európai Unió lépteréréből, ezért ahogyan augusztusban az alaszkai találkozó alkalmával külön jóváhagyást kapott az amerikaiaktól, úgy az elnöki gépnek az uniós tagállamoktól is mentességet kellene kérnie, ha útvonala érintené azok légterét. Az Air Live szerint ezért várhatóan kerülőutat választanak az elnöki repülőgépnek, 1500 kilométer helyett inkább 5000 kilométert tesznek meg.

Emlékezetes az is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) korábban elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, és bár emiatt az ICC-ből kilépett Magyarországon nem kell aggódnia, nem biztos, hogy vállalná a kockázatot, hogy olyan országokon haladjon át, ahol betartanák azt. A magyarok, mint ismeretes, már biztosították arról, hogy zavartanul be- és kiléphet az országból. Az Air Live szaklap szerint ezt a módosított Iljusin Il-96 típusú elnöki gép háromórás kerülővel fogja megtenni. Valószínűnek tartják, hogy Moszkvából Törökország felé veszi az irányt, majd a Földközi-tengeren, Montenegrón és Szerbián keresztül jut el Budapestre.

Korábban a hvg.hu által szemlézett BBC is számításba vette ezt a hosszú útvonalat, főleg miután kiemelték: Ukrajnánk keresztül nyilván nem utazhat, Lengyelországgal pedig nem túl jó a viszonyuk ahhoz, hogy légtérbelépési engedélyt kérjenek. Románia is megoldást jelentene, de Oana Țoiu külügyminiszter hétfői bejelentése szerint Moszkva ehhez egyelőre nem kért engedélyt.
CSAK SAJÁT