FRISSÍTVE – Katar fővárosában bombázta Izrael a Hamász-vezetőket
Robbanás rázta meg kedden Katar fővárosát, Dohát, az izraeli hadsereg célzott támadást hajtott végre az ott tartózkodó Hamász-vezetők ellen. Frissítés: Legalább két Hamász-tag meghalt a keddi izraeli légicsapásban Katarban – közölte a szervezet egyik politikai irodájának tagja az al-Dzsazírával. Az áldozatok között van a Hamász főtárgyalójának, Halíl al-Hajjának a fia is. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hétfői jeruzsálemi terrortámadással indokolta a légicsapást.
Az izraeli védelmi erők (IDF) közleménye szerint a célba vett személyek éveken át irányították a palesztin terrorista szervezetet, közvetlenül felelősek a tavaly október 7-ei mészárlásért és a háborúért. A célzott légicsapást megelőzően intézkedéseket hoztak, hogy mérsékeljék a civil lakosságot érő károkat. Miután források szerint Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta az akciót, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hangsúlyozta, hogy független hadművelet volt Izrael részéről. Izrael kezdeményezte, Izrael hajtotta végre, Izrael vállalja érte a teljes felelősséget – szögezte le.
Katar – amely Egyiptommal egyetemben közvetítői szerepet vállalt az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokban – elítélte a történteket, gyáva, gyilkos támadásnak tartja a dohai bombázást. Szerintük súlyosan megsértették a nemzetközi jogszabályokat, fenyegetést jelentenek a térség biztonságára. Hangsúlyozták azt is, hogy nem tűrik az ilyen felelőtlen viselkedést Izrael részéről.
Izrael amúgy közölte, hogy tökéletes volt az akció végrehajtása, de a Reuters forrásai szerint a Hamász tárgyalói túlélték a támadást.
Frissítés:
Legalább két Hamász-tag meghalt a keddi izraeli légicsapásban Katarban – közölte a szervezet egyik politikai irodájának tagja az al-Dzsazírával. Az áldozatok között van a Hamász főtárgyalójának, Halíl al-Hajjának a fia is. A dohai hatóságok egyelőre egy katari biztonsági erő tagjának halálát erősítették meg – számolt be a Reuters és az EFE alapján az Agerpres.
A Hamász által idézett Suhail al-Hindi szerint a szervezet vezetői túlélték az izraeli rakétacsapást, amely egy dohai lakókomplexumot ért. Itt gyűlt össze a Hamász tárgyalódelegációja, hogy megvitassa Donald Trump amerikai elnök fegyverszüneti javaslatát a Gázai övezetre vonatkozóan.
Az izraeli támadás egyik célpontja maga Halíl al-Hajja volt, aki túlélte az akciót, fia azonban életét vesztette. A helyi hatóságok arról is beszámoltak, hogy egy katari biztonsági ember is meghalt.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hétfői jeruzsálemi terrortámadással indokolta a légicsapást. A hétfői támadásban hat izraeli vesztette életét, és a Hamász fegyveres szárnya, az al-Kasszám Brigádok vállalt magára.
Netanjahu hangsúlyozta: a műveletet Izrael önállóan hajtotta végre, az Egyesült Államok nem vett részt benne. A Fehér Ház egyik szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy Washingtont előzetesen tájékoztatták. A támadás elindítására akkor adtak parancsot, amikor „operatív lehetőség” adódott – vagyis a Hamász vezetői egy helyen tartózkodtak.
Katarban több Hamász-vezető él száműzetésben, és az ország közvetítő szerepet is játszik a palesztin szervezet és Izrael között.
CSAK SAJÁT