Jemenből lőtték Tel-Avivot a húszi lázadók, egy ember meghalt, többen megsérültek

A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet – jelentette az izraeli mentőszolgálat közlése alapján az MTI.

A drón a belvárosban, az Egyesült Államok nagykövetségének közelében csapódott be hajnali három óra körül. A halálos áldozat egy 50 év körüli férfi, hárman a repeszek miatt, egy negyedik áldozat pedig a drón becsapódása miatt sebesült meg, a többiek kisebb sebesüléseket szenvedtek.

Fotók: Agerpres/EPA

Az izraeli mentőszolgálat szóvivője, Cachi Heller elmondta, hogy a gyorsan a helyszínre érő mentősök először négy sebesültet szállítottak kórházba, akik közül hármat a robbanás miatt szétszóródó üvegcserepek sebesítettek meg, többeket otthonaikban. Négy pánikba esett áldozatot is ápoltak, és a halottat csak később fedezték fel az egyik, a robbanáshoz közeli épületben, írja az MTI.

Tel-Avivban nem volt légvédelmi riadó a robbanás előtt. A város polgármestere, Ron Huldai bejelentette, hogy az önkormányzat „fokozott készültségi állapotba lép” a dróntámadás után, és felszólított a hatósági utasítások betartására. „A háború még mindig jelen van, nehéz és fájdalmas” – mondta.

Az Irán támogatását élvező jemeni húszi fegyveresek szóvivője, Jahíja Szarie közleményben bejelentette, hogy ők indították a drónt. Hozzátette, hogy folytatják Tel-Aviv elleni műveleteiket, szolidaritásként az Izraellel a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban szemben álló palesztinokkal.

A húszi jelentések szerint jemeni gyártmányú Jaffa drón hatolt át Izrael légvédelmi rendszerén. A szaúd-arábiai al-Arabija hírcsatorna arról számolt be, hogy a húszik egy ballisztikus rakétát és négy drónt indítottak el, de a térségben állomásozó amerikai erők elfogták a rakétát és három drónt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?