Iskolát ért légitámadás a Gázai övezetben, sok a halott és a sebesült

Mintegy 40 palesztin vesztette életét kedden az izraeli hadsereg (IDF) két támadása során a Gázai övezet déli részén – közölte kedden a Hamász által vezetett kormányzati médiahivatal.

A közlemény szerint az első támadás során a Nuszeirat menekülttáborban működő ENSZ-iskolát érte légicsapás, a támadásban 23 ember meghalt és 73 megsebesült. A „figyelmeztetés nélküli légicsapás” helyi források és szemtanúk komoly károkat okozott az épületben. A másik támadás a Hán-Júnisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátortábort építettek az ideiglenesen kitelepítettek számára. A támadás során 17 ember életét vesztette, 26-an megsebesültek – közölte a médiahivatal az MTI szerint.

Fotó: Agerpres

Az IDF kedden kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az izraeli légierő (IAF) pontos hírszerzési információk alapján terroristákra mért csapást, akik az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) által a Nuszeirat térségben üzemeltetett iskolában tartózkodtak.

„Az izraeli légierő csapást mért az Iszlám Dzsihád haditengerészeti egységének századparancsnokára is Hán-Júnisz nyugati részén” – tették hozzá.

Izrael nagyszabású offenzívát indított a Gázai övezetben a Hamász ellen a 2023. október 7-i támadásra való válaszlépésként, amikor az Izrael déli részébe betörő iszlamista fegyveresek 1200 embert megöltek és több mint 200-at túszul ejtettek és elhurcoltak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?