Irtózatos károkat okozott világörökség helyszínekben az ukrajnai háború

A károk becsült értéke 3,75 milliárd dollár, s folyamatosan emelkedik, írja az MTI.

Az ukrajnai háború kezdete óta eltelt két évben összesen 341 kulturális helyszín, köztük több a világörökség részét képező épület károsodott a megtámadott országban – hozta nyilvánosságra az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).A lebombázott odesszai katedrális | Fotó: Twitter/Roman Sheremeta

A károk értékét lehetetlen pontosan felmérni, most mintegy 3,75 milliárd dollárra becsülik. Ehhez képest az elmúlt két évben az UNESCO majdnem 66 millió dollárt tudott mozgósítani a helyreállításokra. A legfontosabb adományozó Japán volt 25 millió dollárral– fűzte hozzá közleményében a párizsi székhelyű szervezet.

Tavaly szeptemberben az UNESCO fokozott védelmet ítélt meg 20 kiemelt ukrajnai kulturális örökségi helyszínnek.

Az elmúlt két évben súlyosan megrongálódott épületek között fő helyen szerepel az Odessza történelmi központjában található Krisztus színeváltozása-székesegyház. Ezt a világörökség részét képező ortodox templomot Sztálin 1936-ban leromboltatta, és csak 2000 és 2002 között került sor az eredetihez hű újjáépítésére. Alig két évtizeddel később az orosz rakétáktól ismét olyan súlyosan megrongálódott a katedrális, hogy csak a harangtornya maradt sértetlen.
Az Odessza legnagyobb katedrálisát ért támadást a külügyminisztérium tavaly már egyenesen háborús bűnténynek minősítette, leszögezve, hogy azt „soha nem lehet elfelejteni vagy megbocsátani”.

A támadásokban megrongálódott helyszínek közé több mint 500 vallási helyet és 200 múzeumot, archívumot és könyvtárat sorolnak. Az ukránok szerint az orosz hadsereg szisztematikusan okoz károkat.

A megsérült vagy megsemmisült épületekben ráadásul számtalan tárgyi emlék, például festmények és egyéb műtárgyak vesztek oda, zömében olyan kulturális, történelmi és vallási jelentőségű kincsek, amelyeket sosem lehet már pótolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?