Hőstett: Egy 13 éves fiú négy órán át úszott az óceánban, hogy megmentse édesanyját és testvéreit (VIDEÓ)
Egy 13 éves fiú négy kilométert úszott az óceánban mintegy négy órán át, mire elérte a partot és riasztani tudta a mentőszolgálatokat, miközben édesanyja, öccse és húga a nyílt tengeren sodródtak Ausztrália partjainál – közölte a rendőrség.
A Nyugat-Ausztrália állami rendőrség közleménye szerint péntek este érkezett riasztás egy háromfős csoportról – egy nőről és két gyermekről –, akiket az óceáni áramlatok sodortak a nyílt vízre a Quindalup város közelében, miközben kajakozni voltak. Az esetről az AFP hírügynökség alapján az Agerpres számolt be.
„Egy 13 éves fiú a romló látási viszonyok és a nehéz körülmények ellenére úgy döntött, visszatér a partra, hogy értesítse a hatóságokat. Rövid ideig evezett, mielőtt a víz elkezdett beszivárogni a kajakjába, majd körülbelül négy kilométert úszott, mire szárazföldet ért” – részletezte a rendőrség.
A kamasz az út első felében mentőmellényt viselt. „Úgy emlékszik, az első két órát mentőmellényben úszta végig” – mondta Paul Bresland vízimentő az ABC közszolgálati televíziónak. „Ezután ez a bátor fiú rájött, hogy a mentőmellénnyel nem fogja bírni, ezért levette, és a következő két órát már nélküle úszta végig” – tette hozzá.
A fiú 12 éves öccsét, nyolcéves húgát és 47 éves édesanyját helyi idő szerint 20:30 körül találták meg, amint egy eveződeszkába kapaszkodva sodródtak a vízen.
„A 13 éves fiú cselekedete kivételes volt: elszántsága és bátorsága megmentette édesanyja, öccse és húga életét” – hangsúlyozta James Bradley rendőrségi szóvivő egy sajtóközleményben.
Paul Bresland vízimentő a kamasz teljesítményét „emberfelettinek” nevezte.
CSAK SAJÁT