ENSZ-határozat: mostantól pontosabban ábrázolják a kontinensek valódi méretét
Az ENSZ Közgyűlése pénteken határozatot fogadott el annak érdekében, hogy a világ kontinenseit a térképeken pontosabban ábrázolják. A kezdeményezés elsősorban Afrika méretének valósághűbb megjelenítését célozza, miközben az olyan nagy földrajzi torzításokat is kiküszöbölné, amelyek például az Egyesült Államokat a valóságosnál nagyobbnak mutatják.
A Togo és az Afrikai Unió által kezdeményezett, Franciaország által társszponzorált határozatot 164 ország támogatta, egy – az Egyesült Államok – ellene szavazott, hat ország pedig tartózkodott – közölte a The Guardian.

A határozat arra ösztönzi a nemzetközi szervezeteket és az államokat, hogy az úgynevezett Equal Earth (Egyenlő Föld) térképvetületet használják. Ez a vetület a Mercator-féle térképet váltaná fel, amelyet a Flandriában 1512-ben született Gerardus Mercator földrajztudós, térképész, filozófus és teológus dolgozott ki.
Mi a baj a Mercator-térképpel?
A Mercator-vetületet eredetileg elsősorban tengeri navigációra tervezték, és nagy előnye, hogy a hajózás szempontjából fontos irányokat pontosan ábrázolja. A szárazföldek méretét azonban jelentősen torzítja, különösen a magasabb földrajzi szélességeken fekvő területekét.
Ennek következtében például Grönland és Észak-Amerika jóval nagyobbnak tűnik a térképen, mint amekkora a valóságban, miközben Afrika jelentősen kisebbnek látszik.
Az ENSZ határozata szerint ez a torzulás „hozzájárul Afrika, Latin-Amerika és Dél-Ázsia méretének alábecsüléséhez az emberek gondolkodásában”, és kiegyensúlyozatlan világképet tarthat fenn.
Kapcsolódó
„A térképek alakítják a világról alkotott képünket” – mondta a közgyűlés előtt Robert Dussey togói külügyminiszter. Mint fogalmazott, a térképek hatással vannak az oktatásra, a képzeletünkre és a társadalmi percepciókra is, ezért nem tekinthetők teljesen semlegesnek.
Dussey hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés nem valamely ország, civilizáció vagy térképészeti hagyomány ellen irányul, hanem azt a célt szolgálja, hogy a világ ábrázolása jobban megfeleljen a tudományos ismereteknek és a valóságnak.
Az Egyesült Államok ellenezte a határozatot
Az Egyesült Államok képviselője élesen bírálta a kezdeményezést. Yaryna Ferencevych szerint az ilyen határozatok és az általuk képviselt ideológiai agenda akadályozzák az ENSZ munkáját, és hozzájárulnak a szervezet hitelességének elvesztéséhez.
Szerinte ahelyett, hogy a nemzetközi békével, a jóléttel vagy az országok közötti jó kapcsolatokkal foglalkozna, a szervezet olyan térképészeti kérdéseket vitat meg, amelyek a 16. századig nyúlnak vissza. Az amerikai képviselő arra szólította fel az országokat, hogy „józan ésszel” utasítsák el a határozatot.
Franciaország a változás mellett áll
A határozat egyik leglelkesebb támogatója Franciaország volt. A korábbi gyarmattartó hatalom az elmúlt években jelentősen veszített befolyásából Afrikában, és jelenleg igyekszik újra szorosabb kapcsolatokat kialakítani a kontinens országaival.

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter pénteken, a párizsi Sorbonne Egyetemen tartott beszédében úgy fogalmazott: „A térkép megváltoztatása természetesen nem változtatja meg a világot. (...) Egy azt torzító ábrázolás kijavítása azonban már az igazság egyfajta cselekedete.”
Barrot szerint Franciaország a jövőben elhagyja a Mercator-vetületet, és olyan térképi ábrázolásokat használ majd, amelyek jobban megfelelnek az egyes felhasználási céloknak, pontosabban tükrözik a szárazföldek valódi területét, és összhangban vannak a térképészek és tudósok ajánlásaival.
Franciaország az Equal Earth-hez hasonló Eckert IV vetületre tér át, amely szintén igyekszik pontosabban visszaadni a kontinensek egymáshoz viszonyított valódi területét.
CSAK SAJÁT