Hatalmas robbanás Rotterdamban, három eltűnt után kutatnak

Személyautó robbant fel Rotterdamban, a szomszédos lakóházban tűz ütött ki, három eltűnt után kutatnak – tájékoztatott a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál kedden az érintett körzet katasztrófavédelmi hatóságának közlését idézve.

A beszámoló szerint a robbanás Rotterdam Zuidwijk nevű kerületében történt éjszaka, egyelőre ismeretlen okból. A nagy erejű detonáció ablakokat tört be, lakások falait döntötte le, és autókat rongált meg, tájékoztat az MTI.

A felrobbant autó melletti lakóházban tűz ütött ki, amit a tűzoltók időközben eloltottak, így az igazságügyi nyomozók megkezdhették a robbanás okának vizsgálatát.

Legalább két ember megsérült, egyiküket kórházba szállították, a háztömbben élő több tucat lakót evakuálták, három embert továbbra is eltűntként kezelnek.

A rotterdami rendőrség szóvivője azt mondta, hogy az okokról csak akkor lehet bizonyítékokat keresni, ha biztonságosan be lehet jutni az épületbe. Ekkor tudják ellenőrizni azt is, hogy a három eltűntet a romok temették-e maguk alá. Felkutatásukra drónokat is használnak – tájékoztatott. Kiemelte: sok minden még mindig tisztázatlan, a helyzet bonyolult.

„Nem számítunk arra, hogy néhány órán belül választ kapunk arra a kérdésre, hogy mi okozta a robbanást" – fogalmazott, majd hozzátette: általában gyorsan be lehet jutni az érintett épületekbe kutyák segítségével, de ez a jelen esetben nem lehetséges. Nem világos ugyanis, hogy az épület milyen mértékben vált omladékonnyá a tűz következtében – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?