FRISSÍTVE – Megint robbanás történt a Petromidia kőolaj-finomítóban

A tűzoltókat szerdán riasztották a Petromidia Năvodari kőolaj-finomítóhoz. Az első információk szerint robbanás történt, amelyet tűz követett – adta hírül a Digi24. Egyelőre nem tudnak sérültekről. FRISSÍTÉS: A tüzet eloltották. 

A finomítóból még mindig sűrű füst száll fel. A năvodari-i hatóságok közölték, hogy aktiválták a vörös beavatkozási kódot, ugyanakkor a szomszédos megyékből is segítségül hívták a tűzoltókat.

A Petromidiánál 2021 júliusában is történt robbanás, amit szintén tűz követett. Az akkori balesetben egy ember meghalt, öt másik pedig megsérült. A robbanás a benzin-hidrofináló berendezésnél következett be.

Az alkalmazottakat kimenekítették

A tűzben senki nem sérült meg, valamennyi alkalmazottat sikerült kimenekíteni – közölte a finomítót működtető Rompetrol vállalat.

Az Agerpres beszámolója alapján a hidrokrakkoló berendezés karbantartási munkálatainak a végén keletkezett a tűz. Az ott dolgozó alkalmazottak azonnal jelentették az incidenst a finomító katasztrófavédelmi szolgálatának és a diszpécserszolgálatnak, amely riasztotta a hatóságokat. A vállalat tűzoltói elkezdték az oltást, mielőtt a katasztrófavédelmi egységek kiértek a helyszínre. „A hatóságokkal együttműködve mindent megteszünk a tűz eloltása és a helyzet orvoslása érdekében” – szögezte le a Rompetrol.

A szél a tenger felé viszi a füstöt

A tűz füstjét a szél a tenger felé viszi, a levegő szállópor-koncentrációja pedig nem haladja meg a megengedett szintet – közölte a környezetvédelmi minisztérium kommunikációs igazgatója. Mihai Drăgan a Digi24 televíziónak elmondta, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) prognózisa szerint a térségben keleti-délkeleti a szélirány, „nagyon jó dolog, mert időt ad a mentőcsapatoknak a tűz eloltására”. Hozzátette, a CalitateAer applikáció segítségével bárki ellenőrizheti a levegőminőséget, de eddig sem a năvodari-i, sem a konstancai mérőállomás nem jelezte, hogy a szállópor-koncentráció meghaladta volna a határértéket.

A kommunikációs igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, fontos, hogy az emberek tartsák be a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak utasításait. Hozzátette, a tűz eloltása után a Környezetőrség szakemberei is kimennek a helyszínre megvizsgálni a helyzetet.

Eloltották a tüzet

A Konstanca megyei környezetvédelmi hivatal közleménye szerint a tüzet eloltották – adta hírül a News.ro. A hatóságok alapján jelenleg a finomító hűtésén dolgoznak, ugyanakkor már nincs füst és kellemetlen szag sem terjeng a levegőben.

A dobrudzsai katasztrófavédelem 18.30 órakor szüntette be a vörös beavatkozási kódot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?