Három évvel hosszabbították meg az Oroszország elleni szankciókat
A korábbi fél év helyett három évvel hosszabbította meg az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit az Európai Unió kedden.
Az immár 2029. szeptember 22-ig érvényes büntetőintézkedések háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását rögzítő korlátozások beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére – számolt be az MTI.
.jpg)
Az uniós tanács arról is döntött, hogy három embert és egy szervezetet levesz a listáról, továbbá töröl egy elhunytat.
A tanács hivatalos jóváhagyását megelőzően az EU tagállamok nagyköveteinek megbeszélését ismertető, név nélkül nyilatkozó diplomáciai források tájékoztatása szerint a tagországok kompromisszumos megállapodást kötöttek. Az orosz-üzbég Aliszer Uszmanov és az orosz Mihail Fridman azok a vállalkozók, akiknek a neve lekerült a listáról, cserébe a szankciók nemcsak hat, hanem 36 hónapos meghosszabbításáért.
Információk szerint a két milliárdos üzletembert Szlovákia javaslatára, Franciaország és Luxemburg támogatásával, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vették le a listáról, míg Lettország ellenezte az oligarchákkal szembeni büntetőintézkedések tervezett feloldását az Oroszországgal szembeni uniós szankciók további erősítésének fontosságára hivatkozva.
CSAK SAJÁT