Közlekedés, energia, kereskedelem: Románia is csatlakozott Zelenszkij új kezdeményezéséhez
A háború elhúzódásával Kijev számára már nem elég a fegyverszállítás és a politikai támogatás: működő utakra, határkapcsolatokra, energetikai összeköttetésekre és stabil regionális partnerekre is szüksége van. Az új együttműködés éppen ezt a hátországot próbálja megszervezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kárpátokban fekvő Bukovelben jelentette be egy új közép- és kelet-európai együttműködési forma, a Carpathian 8, röviden C8 létrehozását. A szeptember 18. és 20. között rendezett alapító találkozón Ukrajna mellett Románia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Csehország, Ausztria és Szerbia vesz részt, az Európai Unió intézményeinek képviselőivel együtt.
Magyar Péter miniszterelnök viszont hétfőn arról beszélt, hogy Magyarország, bár kapott meghívót Ukrajnától a csatlakozáshoz, nem fogadta el.
A kezdeményezés nem új katonai szövetségként indul, hanem olyan regionális keretként, amelyben a biztonságot, a közlekedést, az energiát, a kereskedelmet és a beruházásokat egyszerre próbálják kezelni.

Romániát az alapító találkozón Nicușor Dan államfő képviselte, mellette Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök is Bukovelbe utazott. Zelenszkij szerint az elmúlt négy és fél év megmutatta, milyen nagy jelentősége van a térségen belüli közúti, vasúti és kereskedelmi kapcsolatok fenntartásának. Oroszország 2022-es támadása után ezek az útvonalak Ukrajna külkereskedelme és nyugati kapcsolatainak fenntartása szempontjából is nélkülözhetetlenné váltak. Az ukrán elnök ezért a „Kárpáti Nyolcak” szövetségét olyan hosszabb távú együttműködés kezdetének nevezte, amely az energetikára, a logisztikára, a határon átnyúló kereskedelemre és a biztonságra is kiterjed.
Nem csak politikusokat vártak Bukovelbe
A találkozót eleve úgy szervezték meg, hogy ne maradjon csak az államfők és kormányfők nyilatkozatok sokaságából. A rendezők több mint ötszáz üzleti szereplőt és nemzetközi befektetőt vártak Bukovelbe, Zelenszkij pedig egymilliárd euró értékű kereskedelmi és beruházási megállapodás aláírásáról beszélt. A programban energetikai, logisztikai, közlekedési és ipari projektek szerepelnek, az Investment Lab keretében pedig kilencven, összesen 10,7 milliárd dollárnyi finanszírozást kereső beruházást mutatnak be a lehetséges befektetőknek.
A román küldöttségben a közlekedési infrastruktúra is hangsúlyos szerepet kapott: a fórum felszólalói között volt Irinel Ionel Scrioșteanu közlekedési államtitkár, a romániai autópálya-fejlesztések egyik meghatározó kormányzati szereplője. Bukarest számára a C8 ezen a területen különösen fontos lehet, hiszen az észak-moldvai közúti hálózat fejlesztésével Románia egyre jobb összeköttetést épít ki az ukrán határ felé. A tervek között szerepel a gyorsforgalmi kapcsolatok továbbvezetése a Szeret folyó irányába, ami Ukrajna számára is új, nagy kapacitású szállítási útvonalat teremthet.

Románia több, Ukrajnát támogató együttműködésben is részt vesz
A Kárpáti Nyolcak újabb elemmel egészíti ki Románia ukrajnai szerepvállalását, bár természetét tekintve különbözik a két legismertebb katonai-biztonsági együttműködéstől. Bukarest tagja az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoportnak, közismertebb nevén a Ramstein-formátumnak, amelyet 2022 áprilisában hívtak össze először a németországi Ramstein amerikai légibázison. Az azóta több mint ötven országot összefogó csoport a Kijevnek nyújtott katonai támogatás legfontosabb nemzetközi koordinációs fóruma lett: légvédelmi rendszerek, lőszerek, páncélozott járművek, repülőgépek, drónok és más haditechnikai eszközök szállításáról is ezen belül egyeztetnek. Az ukrán védelmi minisztérium szerint a Ramstein-formátumban részt vevő országok négy év alatt mintegy 150 milliárd dollárnyi katonai segítséget biztosítottak Ukrajnának.
Románia a Franciaország és Nagy-Britannia kezdeményezésére létrejött Tettrekészek Koalíciójában is részt vesz, amely egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás utáni ukrajnai biztonsági rendszer előkészítésén dolgozik. A 2025 szeptemberében kialakított tervek szerint 26 ország vállalt valamilyen szerepet a majdani biztonsági garanciákban, szárazföldön, tengeren, levegőben vagy más katonai képességekkel; maga a koalíció azóta tovább bővült, a 2026. júliusi párizsi ülésen már mintegy negyven ország képviselői voltak jelen. Románia ezen a téren visszafogott szerepet vállalt. Nicușor Dan legfeljebb húsz román törzstiszt részvételéhez kérte a parlament jóváhagyását egy későbbi, Ukrajnát támogató multinacionális erő parancsnoki struktúrájában. Az elnöki hivatal hangsúlyozta, hogy nem harcoló katonákról és nem Ukrajnába vezényelt alakulatokról lenne szó. A román tisztek Franciaországban vagy Nagy-Britanniában dolgoznának tervezési, vezetési és koordinációs feladatokon.
Kijevnek a gazdasági hátország is létkérdés
A C8 létrehozása egy olyan időszakra esik, amikor Ukrajnának egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül a háború finanszírozása, az állam működésének fenntartása és a nyugati gazdasági kapcsolatok biztosítása. Donald Tusk a bukoveli találkozó előtt nehéz heteket és hónapokat vetített előre, és arra figyelmeztetett, hogy a következő időszak terhei nemcsak Ukrajnát érintik. A háború ötödik évében az ukrán állami kiadások közel kétharmadát már a védelem emésztheti fel. A 2027-es költségvetési tervezet mintegy 110 milliárd dolláros katonai kiadással számol, az országnak pedig jövőre több mint 52 milliárd dollár külső finanszírozásra lehet szüksége.
A helyzetet tovább nehezítik az egyre gyakoribb orosz rakéta- és dróntámadások, ezért Kijev újabb lég- és rakétavédelmi rendszereket, valamint elfogórakétákat próbál beszerezni. A Kárpáti Nyolcak létrehozása ebben a helyzetben jóval többet jelent egy újabb diplomáciai fórumnál. Ukrajna számára a nyugati határokon átvezető utak, vasutak, energetikai összeköttetések és kereskedelmi útvonalak működőképessége közvetlen stratégiai jelentőséggel bír. A kezdeményezés valódi súlyát végül az adja majd, hogy a most bejelentett együttműködésből mennyi valósul meg konkrét beruházások, új határkapcsolatok és közös projektek formájában.
Magyarország mégsem lesz tag?
Magyar Péter szerint nem véletlen volt, hogy Magyarország nem képviseltette magát magas szinten azon a regionális együttműködési találkozón.
A Volodimir Zelenszkij által életre hívott szerveződés bejelentő eseményének hivatalos képein senki sem szerepelt a magyar vezetők közül, ennek ellenére az első hírek arról szóltak, hogy Magyarország is tagja a csoportosulásnak.
Sőt vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat, a Naftogaz azt is bejelentette, hogy a Mol-lal memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán–magyar határ közelében. Közölték, hogy vonatkozó dokumentumot a Kárpáti Nyolcak (C8) formátum első csúcstalálkozóján írták alá.
A Hvg.hu szerint hétfőn azonban Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország, bár kapott meghívót Ukrajnától a csatlakozáshoz, nem fogadta el.
CSAK SAJÁT