Harmadszor is kitört a vulkán Izlandon

Helyi idő szerint csütörtökön hajnali fél hatkor elindult az egymást követő harmadik vulkánkitörés az izlandi Reykjanes-félszigeten.

Csütörtök hajnalban, félórás földrengéssorozat után indult el az egymást követő harmadik vulkánkitörés az izlandi Reykjanes-félszigeten, Grindavíktól északnyugatra, a Sundhnúkur hasadékzónában. A földfelszín a decemberi vulkánkitöréshez közel, a Sundhnúktól délre, a Stóra-Scógfelltől keleti területig nyílt fel.

A tűzhányó legutóbb január 14-én tört ki és két napon át volt aktív. Emiatt a közeli kis halászfalu lakosságát evakuálni kellett. A mostani vulkáni működés hasonlóan játszódik, mint az első kettő. Nagyon rövid idő alatt jött létre egy három kilométer hosszú hasadék és csapott fel a lávafüggöny. Ez a helyszín távolabb van Grindavíktól, így egyelőre a veszély kisebb, mint januárban, azonban a helyzet bármikor változhat, ugyanis számítani lehet rá, hogy délebbre is felnyílik a föld.

Forrás: Veðurstofa Íslands

A vulkánkitörés megindulása nem volt váratlan, erre a helyi szakemberek is figyelmeztettek. A januári rövid vulkánkitörés után megállás nélkül, átlagosan napi nyolc milliméterrel emelkedett a felszín a Kék Lagúnához közeli Svartsengi GPS-állomás adatai szerint, amit megerősítettek a műholdas radarképeken alapuló InSAR-modellek is. Az erős felszínemelkedés több millió köbméter magma felnyomulásával volt magyarázható. Néhány napja azonban a felszínemelkedés megállt, és pont ez volt az egyik ok, ami miatt sejteni lehetett azt, hogy bármikor elindulhat a vulkánkitörés – írták a Tűzhányó Blog Facebook-oldalon a szakemberek, akik folyamatosan tájékoztatták és tájékoztatják az olvasókat a fejleményekről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?