Háborús pszichózis Európában vagy jobb félni, mint megijedni?

Január elsejével hatályba lépett Németországban a sorkatonai szolgálat modernizálásáról szóló törvény, amely jelentős korlátozásokat vezet be a hadköteles korú férfiak számára. A 17 és 45 év közötti német állampolgároknak mostantól a Bundeswehr engedélyére lehet szükségük, ha három hónapnál hosszabb időre tervezik elhagyni az országot. Bár a szolgálat egyelőre önkéntes, a kormányzat már most rögzíti azokat a jogi eszközöket, amelyek egy esetleges védelmi helyzetben megkönnyítik a mozgósítást.

Finnország hosszú ideje szilárd védelmi stratégiát követ egy esetleges orosz agresszióval szemben, legyen szó hibrid támadásokról vagy teljes körű invázióról. Az 1350 kilométeres határszakaszon szolgáló sorkatonákat a legrosszabb eshetőségekre, akár egy totális háborúra is felkészítik. A finn elrettentő erő mára európai mintává vált, különösen azután, hogy Helsinki 2023 novemberében lezárta a határait, válaszul arra, hogy Oroszország fegyverként használt migránsok átküldésével próbált káoszt szítani. Anna-Maja Henriksson volt igazságügyi miniszter szerint a döntés szükséges volt, mivel az oroszoknak látniuk kell: Finnország soha nem lankadó éberséggel védi területi integritását.

újra a középpontba került a honvédelem kérdése Fotó: Bundeswehr Facebook oldal

2023-ban Oroszország – az Ukrajna szövetségesei ellen folytatott hibrid hadviselés részeként – migránsokat küldött át a finn határon, hogy megosztottságot és káoszt szítson. A civilek fegyverként való alkalmazása a NATO és Európa határain ekkoriban a Kreml bevett taktikájának számított. Lengyelország, Lettország és Litvánia hasonló incidenseket élt át az Oroszországgal szövetséges Fehéroroszország határán. Az érintett országok és az Európai Unió tisztviselői szerint migránsok százait – köztük kisgyermekes családokat – kényszerítették a határátlépésre fehérorosz területről.

Szigorodó német katonai szabályozás

Jelentős változást hozott a 2026-os év a német férfiak számára: a hadköteles korú, 17 és 45 év közötti állampolgároknak a jövőben engedélyt kell kérniük a Bundeswehr illetékes karrierközpontjától, ha három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodást terveznek. Az intézkedés a sorkatonai szolgálat modernizálásáról szóló törvény része, amely január 1-jén lépett hatályba. Berlin célja egyértelmű: a Bundeswehr létszámát és szervezeti felépítését alkalmassá tenni a jövő kihívásaira. A tervek szerint a jelenlegi 184 ezres állományt 2035-ig 255-270 ezer főre kívánják növelni. Ehhez szükség van a fiatal férfiak szisztematikus nyilvántartásba vételére és behívására, hogy szükség esetén gyorsan és hatékonyan lehessen cselekedni.

„Vészhelyzetben tudnunk kell, ki tartózkodik tartósan külföldön” – indokolta a döntést a Védelmi Minisztérium szóvivője. Míg korábban az utazási korlátozások csak rendkívüli állapot, például közvetlen háborús fenyegetés esetén léptek életbe, az új törvénymódosítás értelmében ez a kötelezettség békeidőben is az alapértelmezett eljárás részévé válik. A törvény szövege szerint a 17. életévüket betöltött férfiaknak elvben kötelező beszerezniük a jóváhagyást minden három hónapot meghaladó külföldi út előtt – legyen szó egyetemi félévről vagy egy hosszabb pihenőről.

A minisztérium azonban hangsúlyozta, hogy amíg a katonai szolgálat önkéntes alapú marad, az engedélyt „elvben megadottnak tekintik”. A gyakorlatban azonban a szabályozáshoz szükséges részletes adminisztratív rendeletek még nem léptek hatályba, így jogilag egyelőre a formális engedélykérési kötelezettség van érvényben. A tárca jelenleg is dolgozik azon a kivétel-listán, amely mentesítené a fiatalokat a bürokratikus teher alól az önkéntes szolgálat idején.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt négy év alapjaiban írta felül az európai biztonságpolitikai gondolkodást. Németországban, ahol korábban felfüggesztették a kötelező sorkatonaságot, most újra a középpontba került a honvédelem kérdése. Bár a kormányzat elismeri, hogy az új szabályozás „mélyreható beavatkozást” jelent az egyéni szabadságjogokba, a biztonsági környezet változása szerintük megköveteli ezeket a lépéseket. Kritikus hangok ugyanakkor kifogásolják, hogy a kabinet nem tájékoztatta kellő alapossággal a nyilvánosságot az új kötelezettségekről, és egyelőre az sem tisztázott, milyen jogi következményekkel jár, ha valaki engedély nélkül utazik el hosszabb időre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?