Egy évvel az ukrajnai háború kitörése után folyamatos a hangulatkeltés a magyarok ellen az ukrán regionális médiában, miközben legalább tucatnyi kárpátaljai magyar fiatal vesztette életét Ukrajna hadseregében harcolva. Erről is beszélt a Maszolnak Dunda György, az Ungváron szerkesztett Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, aki szerint egy elhúzódó háborús helyzetben Ukrajnának az élő erő biztosítása jelentheti a legnagyobb gondot, ebben ugyanis nem tudja felvenni a versenyt Oroszországgal.       

- Hadd kezdjem egy személyes kérdéssel: hogyan érintett téged, a családodat az elmúlt egy évben a háború, az áramkimaradások, a létbizonytalanság, az egyik napról a másikra megváltozott élet? 

- Valahogy úgy vagyunk vele, hogy sorba jönnek a problémák 2022 február végétől, így igyekszünk csak arra koncentrálni, hogy ezeket a gondokat, legyenek azok a családot érintők vagy szakmai jellegűek, azokat az ember megoldja. Visszagondolva, hogy mi minden történt, nehéz és még nehezebb pillanatok váltották egymást, de mindenek előtt a család biztonsága a legfontosabb. Az első napok ijedtsége után azért azt örömmel állapíthattuk meg, hogy Kárpátalja mindvégig a nyugalom, a biztonság szigete maradt. Nem véletlenül jött ide olyan sok menekült, hiszen ők is érezték, hogy itt biztonságban lehetnek, még akkor is, ha a háború rengeteg hatása ugyanúgy érint minket is, mint bárkit Ukrajnában. Gondolok itt a gazdasági helyzetre, az életszínvonal általános esésére a háborúból kifolyólag, a hatalmas inflációra, és mindenek előtt az áramkimaradásokra, amelyek a legnagyobb problémát jelentették mindenki számára. Pénzkérdés is volt nyilván, hogy kinek van módja generátorokat vásárolni, hogy odahaza biztosítani lehessen a fényt, a meleget. Amikor súlyos gondok vannak, akkor az ember kénytelen arra figyelni, hogy mit kell megoldani, Így telt az egész év, de a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban van a családon belül, a szerkesztőségünk egy pillanatra sem állt le, a kollégák a fedélzeten vannak. Ha ezt a két szempontot tekintem, a családit és a szakmait, akkor az ezekkel kapcsolatos viszonylagos nyugalom erőt ad a folyatásra.            

- Halljuk a magyarellenes történésekről szóló kárpátaljai beszámolókat, ami egy háború sújtotta országban különösen aggasztó. Milyen most a  magyarok és ukránok közötti viszony Kárpátalján? 

- Ez egy érzékeny, nehéz és fájdalmas pont jelenleg. Már a háború előtt sem volt felhőtlen a magyar-ukrán államközi viszony. Viszont a kárpátaljai együttélést a háború előtt a tolerancián, a kölcsönös tiszteleten, megértésen alapuló elvi alapok határozták meg. Összességében ez még mindig elmondható, de bizonyos árnyak megjelentek. Ennek az oka roppant egyszerű: az ukrán média egyfajta ellenségképet kreál a magyarokból, elsősorban nagypolitikai okok miatt. Itt, Kárpátalján is vannak olyan regionális portálok, amelyek versenyt futnak, hogy ki tud csúnyábbat, megalázóbbat írni a magyarokról, pontosabban a magyar politikáról, amit szándékosan negatív színben mosnak össze a magyarsággal, ezzel is mérgezve az együttélést. Egyfajta bűnbakot, felelőst próbálnak faragni a magyarokból, Magyarországból, mindezt levetítve a Kárpátalján élő magyar kisebbségre is. Ez sajnos az élet valamennyi területén jelentkezik. Természetesen, egy ilyen időszakban, amikor mindenki a túlélésre játszik, nagyon sokan felfokozott idegállapotban vannak, a többségi nemzet tagjai is. Van, aki  emiatt nem tud józanul mérlegelni, a média és a politikai szándékok hatására sokszor nagyon egyoldalúan látják a dolgokat. Azt nem akarják például látni, hogy mekkora segítséget nyújt Magyarország, úgy a kormányzati, mint a civil szféra szintjén Ukrajnának, Kárpátaljának, hogy miként kezelte a menekültkérdést, hogyan a fogadta, igazította útba a sok százezer ukrajnai menekültet. Nem telik el úgy hét, hogy ne érkezzen több segélyszállítmány is Magyarországról Ukrajnába, Kárpátaljára. Már korábbról is számtalan közös projekt van a kárpátaljai térségben. Azt sem akarják látni, hogy a kárpátaljai magyar ember is abban érdekelt, hogy egy fejlődő, gazdaságilag prosperáló, Európa felé közeledő demokratikus jogállam legyen Ukrajna, ahol mi, nemzeti kisebbségiként is otthon érezhetjük magunkat és élhetünk alapvető jogainkkal, mint például az anyanyelvhasználat, ami egy alkotmányos jog. Egyesek rossz szándékkal meg akarnak bélyegezni, hogy mi Ukrajna ellenségei vagyunk, ami úgy ahogy van egy rosszindulatú hazugság. Azt is mondják, hogy a háborút nem érezzük magunkénak. Hát, könyörgöm, legalább tucatnyi kárpátaljai magyar is életét áldozta a mostani háborúban, de már 2014-től sokan meghaltak a harcokban. Mindig elmondom, amikor ez a vád éri az itteni magyarságot, hogy ahogy 2014-ben, úgy 2022-ben is a sors úgy alakította, hogy az első kárpátaljai áldozat egy magyar származású fiatal volt. Annak idején a munkácsi Popovics Roland, tavaly pedig az ungvári Kiss Sándor. Hamisak tehát ezek a megbélyegzések.

Azért persze nem általánosíthatunk, még mindig többségben vannak a józan gondolkodású ukránok Kárpátalján. Fontos megjegyezni, hogy a megye vezetése, Viktor Mikita kormányzó vagy Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke nagyon korrekten viselkednek az itteni magyarokkal és a magyarországi partnerekkel, érdekeltek a magyar-ukrán regionális és államközi kapcsolatok elmélyítésében is. Én abban bízom, hogy a háborús nyomás enyhülésével eljön az a pillanat, amikor a kijevi és a budapesti diplomácia megpróbál valamilyen kompromisszumos lehetőségeket keresni. Egy nagypolitikai közeledésnek a kárpátaljai magyarság csak a nyertese lehet. Nekünk a háború befejezése után is itt kell maradnunk a szülőföldön, s az egy mérgező, rossz viszony közepette nem lenne egyszerű. Csak a két ország közötti kompromisszumkeresés az, ami a magyar-ukrán békés együttélés záloga lehet. Előbb természetesen jó lenne túl lenni a háborún, ami jelen állás szerint elég messzinek tűnik.                     

- A magyarokat, románokat, a többi nemzeti kisebbséget diszkrimináló, az anyanyelven történő középiskolai oktatást ellehetetlenítő törvény ügyében lát megoldást, vagy erre a helyzetre kell hosszú távra is berendezkednie a magyar szülőknek, diákoknak? 

- Ami az új, nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvényt illeti, úgy látjuk, hogy az a korábban született oktatási és nyelvtörvényt foglalja keretbe, megerősíti azokat. A magyar kormány a Velencei Bizottságtól kért ajánlást ezügyben, de korábban is ez a testület adott ki jelentést a nyelvtörvényről, csakhogy mi, magyarok, illetve az ukrán fél különbözőképpen értelmezte az ajánlásokat. A nemzetközi szervezetek ilyen jellegű ajánlásaival az a baj, hogy nem fogalmaznak egyértelműen. Látjuk, hogy az Európai Unió intézményrendszere hogyan viszonyul a kisebbségi jogokhoz, gondoljunk csak Minority SafePack nevű kezdeményezéshez. Nem számítok arra, hogy majd az EU az ukrán csatlakozási folyamatban útba igazítja ezügyben Kijevet.

- Akkor mi lehet a megoldás?

- Inkább egy kölcsönös megállapodásra látok nagyobb esélyt. Egy hasonló körvonalazódik ukrán-lengyel vonatkozásban, s ugyancsak ilyenről lehet olvasni, hallani az ukrán-román relációban is. Szerintem ez lehet a megoldás magyar-ukrán vonatkozásban is. Ehhez nyilván elsősorban Kijev részéről kell politikai akarat, hiszen a jogszűkítő törvények 2017-től mégiscsak onnan származnak. Ha Budapest és Kijev között diplomáciai enyhülés áll be, s elindul egyfajta párbeszéd, akkor lehet esély a problémák megoldására. Törvénymódosításra mindig van lehetőség, ehhez csak politikai szándék kell, s remélhetőleg ez meglesz. Ha nem, akkor a következő tanévnek, idén szeptemberben úgy futunk neki, hogy az első négy osztályban lehetséges a magyar nyelvű oktatás, az ötödiktől pedig folyamatosan nő az ukrán nyelven zajló órák száma, amely az érettségiig eléri a hatvan százalékot. A felsőoktatási lehetőségek is jelentősen szűkülnek, de általában az anyanyelvhasználat is, utóbbi gyakorlatilag az egyházak és háztartások szintjére szorul vissza. Ezek a korlátozások a sajtóra is vonatkoznak. A televíziós és rádiós műsorsugárzás esetében már most is hetvenöt százalékos arányban az állam nyelvén kell sugároznia a televíziónak, rádiónak. Ez kilencven százalékra módosulhat, tehát tíz százaléknyire szűkül a nagyar nyelvhasználat. Az írott sajtó esetén az a veszély fenyeget, hogy a magyar tartalommal megegyező tükör tartalmat kell ukránul is biztosítani, nyomtatott lapok esetében pedig a kisebbségi nyelvű példányokkal azonos számban kell ukránul írott lapszámokat megjelentetni, ami már-már megoldhatatlan feladat elé állítaná a kárpátaljai lapokat. Ez esetben három hetilapról beszélünk.      

- Olvassuk, hallgatjuk a különböző szakértői véleményeket. De hogyan látják a kárpátaljai emberek: mikor, kik és hogyan vethetnek véget a háborúnak,  hisznek-e Ukrajna győzelmében? 

- Mi is csak a szakértői véleményekre tudunk támaszkodni, illetve itt, Ukrajnában nyilván elsősorban az ukrán álláspontokat halljuk. Ukrajnában az orosz információs eszközöket betiltották. A nyugati elemzéseket sokan nyelvismeret hiányában mellőzik. Az ukrán tájékoztatás a meghatározó. Nem véletlen, hogy felmérések szerint nyolcvan-kilencven százalékos azoknak az aránya, akik hisznek abban, hogy Ukrajna egy adott ponton meg tudja nyerni a háborút, és katonai erővel a Donbasszból és a Krímből is kiszoríthatja az orosz megszállókat. Az én félelmem az, hogy ehhez a sikerhez nem lesz megfelelő élő erő.

 - A világ politikai vezetői egyre többet beszélnek arról, hogy egy elhúzódó konfliktusra kell berendezkedni. Meddig lesz megfelelő tűrőképességük az Ukrajnában élőknek a háborús üzemmódhoz? 

- A mozgósítás már most rendkívül nehezen halad, elfogytak, vagy nagyon lecsökkent az önkéntesek száma, akik a háború első heteiben, hónapjaiban valóban nagy számban jelentkeztek. Államtitok a veszteségek pontos száma, de azt mindenki érzékeli, hogy a közegében nagyon sokan halnak meg. Egy friss felmérés szerint az lakosság tizenhét százaléka már a szűk hozzátartozói körben megtapasztalta a veszteségeket. Minden városban külön hősi parcellák vannak az elesett katonáknak. Csak Ungváron ötvenhez közelít az áldozatok száma. A kárpátaljai kormányzó a minap többszáz kárpátaljai hősi halottról beszélt, pontos számot neki sem szabad közölni. Ezeket a veszteségeket mindenki érzékeli, és ez negatív hatással van a mozgósításra. Egy elhúzódó háború esetében nehezebben Ukrajna nehezebben fogja tartani a ritmust élő erőben. Nem lehet összehasonlítani Ukrajnát a százötven milliós Oroszországgal. A Nyugat fegyvert, pénzt hajlandó adni Ukrajnának, de a legfontosabbat, az emberi életet már nem áldozza fel ennek a háborúnak az oltárán. Egyébként ez sok mindent elárul a Nyugat viszonyulásához. Minden emberi életért kár, és ebben a háborúban kevés szó esik az emberi életekről, arról, hogy egy emberi életet senki, soha nem fog visszaadni a háború után sem. Ha ebből indulunk ki, akkor sok jóra nem számítok. De én nagyon bízom abban, hogy amilyen hirtelen tört ránk ez a veszedelem - hiszen ilyen kiterjedt háborúra az elemzők sem gondoltak - épp olyan váratlanul történik majd valami, ami a diplomáciai rendezés irányába tolhatja ezt a szörnyű háborút. Hadd zárjam egy közmondással, talán szerb közmondásról van szó. Amikor kirobbantanak egy háborút akkor a politikusok fegyvert biztosítanak, a tehetősek kenyérrel járulnak hozzá a háborúhoz, a szegények pedig a gyermekeiket adják oda. Amikor befejeződik egy háború, akkor a politikusok kezet fognak egymással, a gazdagok megemelik az árakat, hogy visszaszerezzék anyagi veszteségeiket, a szegények viszont a temetőbe járnak gondozni a meghalt gyermekeik sírját.