Frusztrálja Károly királyt a gyógyulás üteme

Felépülésének lassú üteme „frusztrálja” a brit uralkodót, hiszen alig várja, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba – nyilatkozta unokaöccse, Peter Phillips vasárnap, írja a Digi24. Ő az első tagja a királyi családnak, aki a Sky Newsnak adott interjújában részletesen beszélt arról, hogy az uralkodó hogyan érzi magát.

A vallomásra Károly király állapotával kapcsolatban azok után került sor, hogy Katalin hercegné pénteken bejelentette, megelőző kemoterápiára jár, miután kiderült, hogy rákos.  Peter Phillips, Anna hercegnő fia, II. Erzsébet királynő nyolc unokája közül a legidősebb, egy interjúban elmondta, hogy a király frusztrált, mert a gyógyulása tovább tart, mint szerette volna. „Frusztrált, hogy nem tudja folytatni mindazt, amit szeretne” – mondta, hozzátéve, hogy bár pragmatikus és megérti, hogy szükség van a felépülési időre, alig várja, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba. A 75 éves Károly király reméli, hogy jövő vasárnap részt vehet egy kis húsvéti istentiszteleten és családi összejövetelen, bár részvételét nem erősítik meg előre.

Háborús veteránokkal találkozott Károly király március 19-én | Fotó forrása: The Royal Family/FacebookA Kensington-palota közölte, hogy sem Katalin, sem férje, a trónörökös, Vilmos herceg nem lesz jelen a húsvéti szertartáson. Csütörtökön Kamilla brit királyné, amikor észak-írországi látogatása során üdvözölte a tömeget, azt mondta, hogy férje, Károly „nagyon jól van”. Vasárnap a Kensington-palota újabb közleményt tett közzé, amely a walesi hercegné és férje, Vilmos herceg nyilatkozatát közvetítette azok után, hogy számos támogató üzenetet kaptak, miután Katalin hercegnő bejelentette, hogy rákkal diagnosztizálták.

December eleji családi kép | Fotó forrása: The Royal Family/FacebookEz a nyilatkozat az utolsó, amit a hercegi pártól egy ideig hallani fogunk – számolt be a BBC. Katalin pénteken jelentette be, hogy megelőző kemoterápián vesz részt, miután a januárban elvégzett nagy hasi műtétjét követő vizsgálatok rákot mutattak ki nála. A 42 éves Katalin, a brit trónörökös, Vilmos herceg felesége azt mondta, a diagnózis „hatalmas sokk” volt. A hír újabb csapás a brit királyi családra, miután Károly király bejelentette, hogy ő is rákos kezelésen vesz részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?