Felmerült a manipuláció gyanúja a Katalinról készült fotó kapcsán – a walesi hercegnő elnézést kért

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnőről, Vilmos brit trónörökös feleségéről. Katalin hétfőn elismerte, hogy „kísérletezett" a fotó szerkesztésével, és elnézést kért az ebből eredő „zűrzavarért".

Amint megírtuk, ez volt az első fotó, amelyet a hercegnőről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek. A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – által nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegnő és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll, számol be az MTI.

A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.Fotó: a hercegi pár Instagram oldala A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy öt globális hír- és fotóügynökség, a PA Media, az Associated Press (AP), a Reuters, az AFP és a Getty Images egyaránt visszavonta kínálatából a fotót.

Az AP indoklása szerint „közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet", amely így már nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak.

Katalin a Kensington-palota által hétfőn ismertetett rövid nyilatkozatában közölte, hogy sok amatőr fotóshoz hasonlóan alkalmanként ő is kísérletezik a fotók szerkesztésével.

A hercegnő – akiről köztudott, hogy hobbija a fotózás – hangsúlyozta: szeretne elnézést kérni, ha az előző nap közzétett családi fotó „bármiféle zűrzavart okozott".

Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a 42 éves Katalin hercegnőn tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre. A Kensington-palota sem akkor, sem azóta nem ismertette a beavatkozás okát, de azt hangsúlyozta, hogy nem daganatos megbetegedésről van szó, és Katalin jól van.

A palota szóvivője ugyanakkor valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

Katalin – aki január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik – tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás kering.

III. Károly királyt, Vilmos trónörökös 75 esztendős édesapját ugyancsak január óta daganatos megbetegedéssel kezelik, és jelenleg ő sem vesz részt nyilvános programokon, de hivatalos államfői teendőit ellátja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?