Folytatódik a román és magyar állampolgárok menekítése a Gázai-övezetből

Pénteken megérkezett a Tarom járatával Romániába további 16 állampolgár és családtagjaik, akiket sikerült kimenekíteni a Gázai övezetből - számolt be a román külügyminisztérium. Magyarország is folytatja állampolgárainak menekítését.  

Az Agerpres által idézett közlemény szerint a keddi nap folyamán 17 román állampolgár jutott be Egyiptomba családtagjaival együtt a rafahi határátkelőn. Őket a külügyminisztériumi válságstáb mobil konzuli egysége Kairóba kísérte, ahol felszálltak egy Romániába induló repülőre, egyikük azonban Egyiptomban maradt. Eddig 237 román állampolgárt menekítettek ki a Gázai övezetből és szállítottak Romániába a családtagjaikkal együtt. 

Magyarorszgág is folytatja állampolgárainak evakuálását. Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten. Az MTI által idézett tárcavezető arról számolt be, hogy tizenöt magyar állampolgárral tartották a kapcsolatot az utóbbi hetekben a Gázai övezetben, akiknek sokáig nem volt lehetőségük elmenekülni.

Gáza továbbra is izraeli ostrom alatt áll Fotó: Agerpres

„Egy magyar állampolgár úgy döntött, ott marad Gázában. Neki is lehetősége lett volna ma eljutni a rafahi határátkelőhelyre, majd átlépni, ő azonban a felajánlott lehetőség dacára úgy döntött, hogy marad. Vele természetesen kapcsolatot tartunk majd az elkövetkezendő időszakban is” – közölte. „Jó hír tehát, hogy a korábban Gázában tartózkodó tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott jönni. Ma már a hat magyar állampolgár, köztük a négy gyermek, biztonságban van Egyiptomban, Kairó felé tartanak, és még a héten hazatérhetnek Magyarországra” – összegzett a miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?