Fenyegetőzik a Hezbollah, de nem indít háborút Izrael ellen

Péntek délután először szólalt meg nyilvánosan a Hamász által október 7-én elkövetett terrortámadás óta a Hezbollah főtitkára, Haszan Naszr Alláh. Az Irán által támogatott/fenntartott, a régióban befolyásos libanoni síita szervezet első emberének megszólalását komoly érdeklődés és aggodalom előzte meg, mert kérdéses volt, vajon háborút hirdetnek-e Izrael ellen.Haszan Naszr Alláh | Fotó: Wikipedia

A nap folyamán az izraeli hadsereg többször, érezhetően a beszéd elé időzítve jelezte, hogy a nagyon magas készültségben vannak a libanoni határnál. Azt nem tudni, hogy Nasz Alláh hol tartózkodik, de beszédét több ezren hallgatták Libanon utcáin.

Beszéde elején Nasz Alláh a Hezbollah „elesett mártírjait” éltette, akik az Izrael elleni harcban haltak meg, és részvétét, egyben gratulációját küldte azoknak a családoknak, akik Gázában vagy Ciszjordániában veszítették el rokonaikat. Hosszúra nyúló beszédében méltatta az Izrael elleni támadást, de hangsúlyozta, hogy az száz százalékban palesztin szervezés volt.

Több mint egy órája ment már a beszéde, amikor kitért arra, hogy vannak, akik azt várják, hogy a Hezbollah is háborút indítson Izrael ellen, de Nasz Alláh szerint már október 8-a óta folytatnak támadásokat a határ környékén, és bár ezeket lehet, hogy valaki visszafogottnak találja, de szerinte rendkívül fontosak, és 1948 óta példa nélküliek. Megerősítette azt is, hogy a Hezbollah 57 embert vesztett október 8-a óta.

Elmondta azt is, hogy a Hezbollahnak köszönhetően Izraelnek jelentős haderőt kell a libanoni határ közelében tartania, és így ők sem Gázában vagy Ciszjordániában vannak.

Kevéssel korábban arról beszélt, hogy két rövidtávú céljuk kell legyen: hogy a háború véget érjen Gázában, és hogy az a gázai „felkelés”, és így a Hamász győzelmével végződjön. Ez az egész régió számára győzelem lenne szerinte, és mint fogalmazott, az arab és muszlim országoknak minden erejükkel a háború végéért kéne tenniük, például úgy, hogy nem adnak el kőolajat és élelmiszert Izraelnek. Később megemlítette azt is, hogy valós lehetőség, hogy a helyzet tovább eszkalálódjon a libanoni határnál. Minden lehetőség nyitott, mondta többször, egyre hangosabban hangsúlyozva.

Az Egyesült Államokat is fenyegető beszédében elmondta azt is, hogy aki meg akarja akadályozni a regionális háború kitörését, annak sürgősen le kell állítani a háborút Gázában.

Kapcsolódók

Kimaradt?